Gazdaság koronavírus

Ahogy megszűnik a veszélyhelyzet, a bajban lévőknek sem lesz már védelem

Mivel a parlament kedden elfogadta a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, így több-kevesebb idő után számos átmeneti intézkedés tűnik el. Megszűnik többek között a bajban lévők eddigi átmeneti védelme is – hívta fel a figyelmet az Azénpénzem.hu.

Leggyorsabban a fizetési meghagyások kelnek életre, ezek végrehajtói kézbesítésének határideje ugyanis már a veszélyhelyzet megszűnését követő naptól újra ketyeg. Rövidesen indulhatnak az árverések, kilakoltatások is. Az adóhatóság által kezdeményezett végrehajtási eljárások is csak a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig szünetelnek.

A végrehajtó a magánszemély adós lakóingatlanának árverezését, az ingatlan árveréséről szóló hirdetmény közzétételét július 1-jétől kezdheti meg. Ha a veszélyhelyzet miatt nem történt végrehajtói kézbesítés, 2020. július 1-jét követően sor kerülhet rá azzal, hogy a kézbesítés határideje 2020. július 2. napjától ketyeg újra. Ugyanez a dátum érvényes minden olyan végrehajtási ügyre is, amelyet a veszélyhelyzet akasztott meg.

A veszélyhelyzettel együtt járó rendkívüli jogrend Gulyás Gergely bejelentése szerint ténylegesen szerda éjféltől szűnhet meg. Innen ketyeg tehát az óra.

Így változtatta meg Magyarországot a most véget érő veszélyhelyzet
A magyar kormány március 11-én hirdetett veszélyhelyzetet. Az azóta eltelt bő három hónapban a koronavírus-járvány alapjaiban forgatta fel az életet hazánkban. Felelevenítjük, miként alakult át Magyarország annyira, hogy azt korábban nem is képzelhettük volna.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik