Gazdaság koronavírus

A kormány szerint 200 ezer munkahely szűnhetett meg a vírus megjelenésétől május végéig

A koronavírus-járvány kirobbanása óta május végéig nagyjából 200 ezerrel csökkent a munkahelyek száma – derült ki a Világgazdaság birtokába került kormányzati anyagból. A Központi Statisztikai Hivatal hivatalos adatai egyelőre április végéig állnak rendelkezésre, ezek szerint a hónap végéig a foglalkoztatottak átlagos havi száma 4 millió 368 ezer volt. Márciushoz képest 73 ezerrel, 2019 áprilisához viszonyítva pedig 136 ezerrel csökkent a munkahelyek száma. A statisztika már márciusban 56 ezer fős visszaesést jelzett, így a mostani előzetes adat a leépítési hullám stagnálását, kismértékű csökkenését jelzi.

A lap szerint a gazdaság május végi, június eleji újraindulása miatt lehet reménykedni abban, hogy a trend már ebben a hónapban megtörik, és újra bővülni kezd a foglalkoztatottság. Példaként említik a kormány által 80 milliárd forintos keretösszeggel kiírt munkahelyteremtő bértámogatási programot, amelynek első eredményei majd a júniusi adatokban látszódhatnak. EMlékeztetnek, a kabinet előzetesen úgy számolt, hogy az intézkedés 70 ezer ember munkába állását segíti elő, akik közül szép számmal lehetnek olyan munkavállalók, akiket korábban a járvány miatti megrendelés- és forgalomcsökkenés miatt bocsátottak el.

A kormány értékelése szerint a munkahelyvédelmi intézkedéseknek köszönhetően nagyjából a megszűnt munkahelyeknek megfelelő számú álláslehetőséget sikerült megmenteni, ezért a válság a munkaerőpiacon mérsékeltebb lehetett.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik