Belföld koronavírus

Minden harmadik magyar zsebéből húzott ki pénzt a koronavírus miatti válság

Tömegével veszítették el munkahelyüket a dolgozók – eddigi becslések szerint 100 ezernél is többen -, de akik megőrizték állásukat, azok egy részének a fizetését csökkentette a munkahelyük.

Egy friss felmérés számszerűsíti is, hogy hány embert ért el gazdasági értelemben is a koronavírus-járvány.

  • A magyarok 35 százalékának csökkent a jövedelme 2020 januárja és májusa között,
  • 50 százalékuknak nem változott
  • és mindössze 4 százalék nyilatkozott úgy, hogy emelkedett a befolyó pénz mennyisége.
  • A fennmaradó 11 százaléknak nincs bevétele, így nem volt minek változni

derült ki a Napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató által készített reprezentatív közvélemény-kutatásból.

  • A válaszadók 8 százalékának több mint felére esett a jövedelme,
  • míg 7 százalék mondta azt, hogy a csökkenés 30 és 50 százalék közé tehető.
  • Jelentős azok halmaza (13 százaléka), akik 10-30 százalékos veszteséget szenvedtek el és
  • 7 százalékuk állította, hogy kevesebb mint 10 százalékot faragott le jövedelméből a jelenlegi válság.

További részletes bontásért (korosztályi, végzettségi) érdemes elolvasni a napi.hu cikkét.

Kiemelt kép: MTI Fotó: Balázs Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik