Gazdaság

Már majdnem annyit ér a román nettó átlagbér, mint a magyar

Az Eurostat a napokban frissítette a tagállamok átlagos nettó bérére vonatkozó adatait a tavalyi számokkal – ezeket böngészte át a Privátbankár. A statisztika szerint

  • tavaly évi 9079 eurónyi volt az átlagosan hazavitt nettó bér Magyarországon.

Ez a harmadik legalacsonyabb összeg a rangsorban, nálunk csak Romániában és Bulgáriában volt alacsonyabb a nettó éves átlagbér euróban.

  • A 9079 euró alapján 2018-hoz képest 5,9 százalékkal nőtt a magyarok nettó bére átlagban.

A KSH tavaly éves szinten 11,4 százalékos nettóbér-növekedést mért, ehhez képest jelentős tehát az eltérés, ami a forint/euró árfolyam alakulásával magyarázható. A hazai fizetőeszköz tavalyi gyengülése ugyanis felemésztette a bérnövekedés valamivel több mint felét. Ennek ellenére nemzetközi viszonylatban az élvonalhoz tartozik Magyarország az 5,9 százalékos emelkedéssel, a hatodik a rangsorban.

Vásárlóerő-paritáson nézve (ami megmutatja, mennyit ér valójában a megkeresett összeg) pedig az derült ki, hogy

  • a 9079 eurónyi magyar nettó éves átlagbér az árak tükrében 14 397 eurót ért, ami – 2018-hoz hasonlóan – a hatodik legalacsonyabb az Európai Unióban.

Vagyis, hiába csak két országban kapnak a magyarnál kevesebb fizetést a dolgozók, a nálunk jellemző árszínvonal miatt nem ér annyira keveset a fizetésük, mint az a nominális összeg alapján tűnik. Ráadásul vásárlóerő-paritáson Románia egy év alatt hatalmasat lépett előre. Mert míg a magyar 9079 eurónyi átlagbér vásárlóerejét tekintve 14 397 eurót ért, addig a 7600 eurónyi román éves nettó átlagbér már 14 324-et. Vagyis a Romániában élők éves szinten csupán 73 eurónyival kevesebb értéket tudnak vásárolni a nettó bérükből, mint mi.

Míg 2014 óta Magyarországon 34 százalékkal emelkedett a nettó átlagbér euróban nézve, addig Romániában 71 százalékkal, a cseheknél 23, a lengyeleknél 28, a szlovákoknál pedig 10 százalékkal. Ha pedig 2010-hez képest nézzük a változást, akkor a magyar nettó euróban számolva 49 százalékkal emelkedett, míg a román 109 százalékkal, a lengyel nettó 54, a cseh 35, a szlovák pedig 21 százalékkal lett magasabb.

A portál megjegyzi, mindez a kormány politikájának kedvező fejlemény. Míg ugyanis határainkon belül a forintban számított változás kiváló propaganda-alapanyag, addig végül is nemzetközi szinten továbbra is rendkívül olcsó maradt a magyar munkaerő, így változatlanul erős maradt a kormány lobbiereje ahhoz, hogy a beruházást tervező nemzetközi nagyvállalatokat hazánkba csábítsa.

Kiemelt kép: Kummer János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik