Gazdaság koronavírus

Csongrád megyében a legmagasabb az egy főre jutó gyógyszerforgalom

2020 áprilisában 42,7 milliárd forintért váltottak ki vényköteles gyógyszereket a hazai a patikákban, ez 27,8 százalékkal marad el a márciusi értéktől, és 3,4 százalékos visszaesést jelent a 2019-es havi átlaghoz képest — írta meg a Portfolio a Hiflylabs elemzőcégadatai alapján. 2020 első 4 hónapjának forgalma azonban még így is 11,7 százalékkal haladja meg előző év azonos időszakát.

Az eladott gyógyszerek dobozszámát vizsgálva a 2020. áprilisi forgalom 1,2 millió dobozzal marad el az előző év azonos időszakától. Az áprilisi forgalom csökkenése azonban erősen differenciált regionális bontásban. Jellemzően azoknak a megyéknek a forgalma csökkent a legjobban, amelyek a legerősebb növekedést produkálták márciusban. Erre a jelenségre jó példa, hogy a forgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 29,7, Heves megyében pedig 28,9 százalékkal esett vissza az előző hónaphoz képest.

Megrohamozták a gyógyszertárakat a magyarok, pedig nem kellene
Egyelőre nincs gyógyszerhiány, az utánpótlás azonban éppen a hatalmas kereslet miatt akadozik. A patikákban 12-14 órát dolgozók a védőfelszerelés hiányáról panaszkodnak.

A többi régióhoz képest rendhagyó pályán mozog Budapest és Pest megye, ahol az agglomerációs hatás továbbra is érvényesül. Budapest nemcsak hogy kevéssé növekedett márciusban a többi megyéhez képest, de az áprilisi visszaesés több mint 30 százalékos, ami a legmagasabb országos szinten. Ezzel ellentétes forgalmi változást produkált Pest megye, ahol a márciusi növekedés rekordmagas volt, de az áprilisi visszaesés „csak” átlagos — teszi hozzá a lap.

Magyarországon összességében egy lakosra vetítve 4370 forint vényköteles gyógyszerforgalom generálódott 2020 áprilisában, de regionális bontásban igen erős a szórás.

Csongrád megyében 45 százalékkal magasabb az áprilisi egy főre jutó forgalom (5265 forint) a Nógrádi értéknél (3629 forint), de márciusban 51 százalék volt a különbség a két szélsőséges megye között. Ez szintén megerősíti azt a tényt, hogy a kórházi intézmények hatása erősen kihat a helyi patikai forgalomra is, de ez a hatás csökkent áprilisban — fogalmaz a Portfolio.

Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik