Gazdaság koronavírus

Túlterheltek a munkaügyi központok, várhatunk a munkanélküli ellátásra

A különböző felmérések szerint a dolgozók 9-10 százaléka veszíthette el a munkáját a koronavírus-válság kirobbanása óta. Ez azt jelenti, hogy 400-450 ezer fővel növekedhetett a munkanélkülieknek a száma Magyarországon, így már 550-600 ezer munkanélküli lehet az országban – írta nem régiben a Portfolio. A hivatalos statisztikák mondjuk ennél kevesebbet mutatnak:

Közel 60 ezren regisztráltak álláskeresőként márciusban Magyarországon
Ez derül ki a három hét csúszással megjelent munkanélküliségi adatokból.

Mindenesetre úgy tűnik, elég hamar túlterhelődhetett a munkaügyi rendszer. Az álláskeresési kérelmek elbírálása jelentősen lelassult – írja a Pénzcentrum.hu konkrét esetekre hivatkozva. Volt, akit február 27-én vettek nyilvántartásba, de csak május első hetében utalták neki az álláskeresési járadékot, ami amúgy belefér a hivatalos, 60 napos határidőbe. De sovány vigasz azoknak, akiknek nincs tartalékuk, és ez az egyetlen bevételi forrásuk. Egy másik munkavállaló április 2-án adta be kérelmét, és májusban még nem kapta meg az álláskeresési járadékát. Többszöri telefonos érdeklődésére azt mondták neki, hogy

még a március közepén beérkező kérelmek elbírálásával sem végeztek.

Rájuk szakadt a rengeteg munkáját elveszítő ember, egyszerűen nem győzik a munkát.

A portál megkereste a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatot, majd a Miniszterelnökség sajtóosztályát is, ahonnan azt a választ kapták, hogy mivel az elektronikus úton benyújtott kérelmek sok esetben hiányosak, ezért a döntés meghozatalához gyakran kell hiánypótlás. Ezt egyébként a megszólalók is jelezték, valamint hogy nem volt számukra egyértelmű, hova kell küldeni a hiánypótlást. Hogy késedelem lenne, arról nem írtak, de a 60 napos határidőt megemlítették.

Az álláskeresési járadék folyósításának kezdőnapja az álláskeresőnek az állami foglalkoztatási szervnél történő jelentkezésének napja, tehát a foglalkoztatási osztályok a fentiek szerinti elektronikus jelentkezés vagy akár a telefonos időpontkérés időpontját veszik figyelembe, így a bejelentkezés és a tényleges ügyintézés között eltelő időszakra is folyósítják a támogatást, amennyiben az ügyfél a jelentkezéskor arra jogosult. A kifizetés az álláskeresési ellátást megállapító döntés közlését követően történik meg. A Miniszterelnökséghez 2020. március 16. óta nem érkezett ügyfélpanasz az ügyintézéssel kapcsolatban.

Az álláskeresési ellátás 90 napig járhat, így lehet iényelni:

Hogyan kaphatok munkanélküli segélyt?
Egyelőre nem emelték az ellátás összegét, és változatlanul csak 90 napig jár az álláskeresési ellátás. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

Kiemelt kép: 24.hu / Csanádi Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik