Gazdaság koronavírus

Jobbik: nyugdíjat a 60 év feletti állástalanoknak

Az ellenzéki politikus szerint a lépés több előnnyel járna.

Határozati javaslatot nyújtott be a Jobbik elnöke azért, hogy az Orbán-kormány tegye lehetővé a korengedményes nyugdíjat azoknak, akik a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt elveszítették munkahelyüket. Jakab Péter szerint ezzel a döntéssel meg lehet védeni mások munkahelyét, ami különösen fontos a kabinetnek.

Az öregségi nyugdíjat azok igényelhetnének, akik 2020. március 1-jéig 60. életévüket betöltötték, ha munkaviszonyuk március 1-je után szűnik meg. Ők akkor is elmehetnének nyugdíjba, ha az elbocsátás nem őket érinti, hanem egy fiatalabbat, ha helyükön az eredetileg elbocsátani kívánt 60 év alattit továbbfoglalkoztatják.

Az ellenzéki politikus szerint a járvány miatt Magyarországon is egyre több az állástalan, a pályájuk végén álló munkavállalók pedig az átlagosnál is nehezebb helyzetben vannak.

Az utolsó munkával töltött éveikben megkeresett jövedelmük döntően meghatározza későbbi öregségi nyugdíjuk összegét. Új munkahelyet találniuk életkoruk, képzettségük miatt a pandémia miatt kialakult gazdasági válságban, szűkülő munkalehetőségek mellett nehezebb, emellett a járvány legveszélyeztetettebb csoportjába tartoznak. A 60 év felettiek támogatására ezért több szempontból is kiemelt figyelmet kell fordítani.

A munkaviszonyuk megtartására ugyan létezik egy különleges felmondási védelem, amelyet jogszabály biztosít, de ez a védelem a jelenlegi helyzetben nem védi őket munkájuk elvesztésétől és a teljes egzisztenciális összeomlástól. Azzal, hogy a 60 év feletti, de az öregségi nyugdíjkorhatárt még el nem érők is jogosultságot kapnak a nyugdíjra, nemcsak az ő egzisztenciájuk lesz biztosított, hanem azoké is, akiknek a továbbfoglalkoztatása így biztosítottá válik, írta az ellenzéki pártelnök.

Korábban egy szakszervezet kérte Orbán Viktortól, hogy tegye lehetővé a korengedményes nyugdíjat a 60 és 64 év közöttieknek. A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) mellé állt az MSZP, a párt szerint ez rengeteg embert menthetne meg a munkanélküliségtől.

Papíron 9 óra alatt 40-50 ezerrel több munkanélküli lett
A hivatalos statisztika nagyon le van maradva a valóságtól, ahogyan egy kiszivárgott minisztériumi dokumentum igazolja.

 

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

 

 

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik