Gazdaság koronavírus

Márciusban 900 embert vett fel a Spar, a különadó miatt máris visszanyesik a létszámot

Egy vidéki üzletből kaptuk a hírt: a Spar leépítésbe kezdett, a kiskereskedőkre kivetett különadóra hivatkozva küldi el a dolgozók egy részét. Pedig márciusban még a pánikvásárlások miatt megrohamozták a boltokat az egész országban, és minden addigi rekordot megdöntöttek az élelmiszer-kiskereskedő láncok. A Spar egy április eleji közleményében pedig azt írta, kiemelten fontosnak tartják az összefogást a munkahelyek megőrzése érdekében. Azóta azonban nagyot fordult a helyzet, a kormány a napokban hirdette ki, hogy májustól extrasarcot ró ki, sávos különadóval sújtja májustól a veszélyhelyzet végéig az 500 millió forintnál nagyobb éves árbevételű kiskereskedelmi üzleteket. Mint megírtuk, ez vastagon érinti a Spart, majdnem 1 milliárd forint különadót kell befizetniük havonta:

A Tesco, a Spar és a Lidl fizeti majd a legtöbb különadót az élelmiszerláncok közül
Minél tovább tart a veszélyhelyzet, annál több lesz a költségvetés bevétele. A Coop, a CBA és a Reál most is megúszhatja a fizetést.

Kellett a pluszlétszám, de a különadó miatt nem tudják fenntartani

A leépítés hírét kérdésünkre megerősítette lapunknak a Spar, hozzátéve, hogy a korábban felduzzasztott létszám visszanyeséséről van szó. A járvány kapcsán az elmúlt hetekben tapasztalt forgalmi kiugrások menedzseléséhez több dolgozóra volt szükségük, hogy garantálni tudják az ellátásbiztonságot – írták. Erre utalt április másodikai sajtóközleményük is, amely szerint csaknem 900 új dolgozót vett át más szektorokból a Spar a megelőző két hétben, hogy azonnali munkalehetőséget biztosítson országos hálózatában az álláskeresőknek.

Válaszuk szerint annyi történik a cégnél, hogy visszatérnek a 2020. március eleji tervlétszámukhoz. Indoklásul ezt írták:

A pluszlétszám fenntartására a különadó bevezetése miatt a továbbiakban nincsen lehetőségünk.

Arra a kérdésre azonban, hogy pontosan hány embert küldenek el, nem válaszoltak.

Költségcsökkentések is lesznek a különadó miatt

Próbáltuk megtudni azt is, hogyan érinti a Spart a havi majdnem 1 milliárd forintos különadó. Válaszuk szerint az nem okoz likviditási problémát, kiemelték azonban, hogy egy számukra is

rendkívül nehéz időszakban született meg a döntés a különadó-befizetési kötelezettségről. Mert bár márciusban és áprilisban valóban volt néhány erőteljesebb forgalmú napjuk, összességében súlyos többletkiadásokkal járt ez az időszak a vállalat számára.

Több milliárd forint értékben költöttek a járvánnyal összefüggő döntésekre, a munkavállalóknak extra juttatásokat vezettek be, pluszlétszámot foglalkoztattak, túlóraköltségeket fizettek, éjszakai árufeltöltést finanszíroztak, toborzási költségeket fizettek, áruházi tájékoztató anyagokat gyártattak, vásárlói tájékoztató kampányt indítottak, plexifalat építettek a kasszákhoz a pénztárosok védelmére, maszkokat, kesztyűket és fertőtlenítőszert szereztek be a munkavállalóknak, extra takarításokat rendeltek meg, home office eszközöket szereztek be, elsősorban az IT-területen,  növelték a munkavállalói buszjáratok számát a munkatársak védelme érdekében. Ezen kívül árfolyamveszteségük is volt, írták.

A Spar adóelőleg-mérséklést egyelőre nem kér. Viszont jelentős költségmegtakarítási programot indított el, hogy ki tudja gazdálkodni a befizetendő különadó összegét. Első körben a szolgáltatói és szállítói szerződéseket fogják újratárgyalni, illetve futó és jövőbeli beruházásaik létjogosultságát is felülvizsgálják. Végezetül leszögezték, a stabil működéshez szükséges munkahelyeket nem fogják megszüntetni.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán /MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik