Gazdaság koronavírus

Bár leállították a NAV-végrehajtásokat, továbbra is inkasszálhat tőlünk az adóhatóság

Habár a kormány felfüggesztette a NAV-os végrehajtásokat is, a kormányrendelet alapján új adótartozásokra, köztartozásokra simán indíthat inkasszót és a bérből is letilthat összegeket az adóhatóság – hívta fel a figyelmünket Ruszin Zsolt adószakértő. A NAV  hétfői közleménye is ezt támasztja alá.

Csak a március 24-e előtt indított végrehajtások szünetelnek

Az adóhatóság a kormányrendeletre hivatkozva írja, hogy a 2020. március 24-én folyamatban lévő végrehajtási eljárások automatikusan szünetelnek a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig. Az eljárás szünetelése a végrehajtáshoz való jog elévülési idejének szünetelését is jelenti. Fontos, hogy az eljárásban érintett adózónak ezzel kapcsolatban nem kell intézkednie, fizetési könnyítési kérelmet sem kell benyújtania.

Azonban továbbra is indítható végrehajtási eljárás azzal szemben, akinek adótartozása miatt a NAV 2020. március 24-e előtt még nem indított végrehajtási eljárást. A NAV ilyen esetben először fizetési tájékoztatót küld az adózónak, hogy önként fizesse meg tartozását. A fizetési tájékoztató után is lehetősége van az adózónak, hogy fizetési kedvezményi kérelmet nyújtson be a NAV-hoz – erről információ a NAV oldalán a gazdálkodó szervezetek, egyéni vállalkozók fizetési kedvezményei, illetve a magánszemélyek, egyéni vállalkozók fizetési kedvezménye címszó alatt található.

A NAV méltányossági alapon felfüggesztheti azokat a végrehajtási eljárásokat is, amelyekre a szünetelés nem vonatkozik. Ez a lehetőség a magánszemélyekkel, az egyéni vállalkozókkal és társaságokkal, cégekkel szembeni, folyamatban lévő végrehajtási eljárásokra is kiterjed – erről információ a végrehajtási eljárás felfüggesztése címszó alatt érhető el.

Vannak eseti kivételek is, amelyekre szintén nem vonatkozik a szünetelés

A NAV tájékoztatása szerint a kormányrendelet könnyítései nem vonatkoznak az általános közigazgatási rendtartás döntésein alapuló meghatározott cselekmények végrehajtására és a törvényszéki megkeresésen alapuló meghatározott cselekmények végrehajtására sem, tehát ezekben az esetekben a veszélyhelyzet ideje alatt is folytatódnak az eljárások.

Kivétel a szünetelés alól a veszélyhelyzet során előírt kötelező járványügyi intézkedések megsértése miatt kiszabott követelésekre folytatott eljárás is, ami azt jelenti, hogy ha valaki a fertőző betegségek és járványok megelőzése vagy a járványveszély elhárítása érdekében szükséges járványügyi előírásokra vonatkozó jogszabályi rendelkezésekben foglaltakat megsérti, az egészségügyi államigazgatási szerv által kiszabott egészségügyi bírság végrehajtandó.

A március 24-es előtt kiadott inkasszókat is visszavonják, visszatéríti

A NAV ígérete szerint intézkedik, hogy a 2020. március 24-e előtt kiadott hatósági átutalási megbízások, azaz inkasszók visszavonásáról is. Ha a pénzintézet a NAV részére már átutalta az inkasszóban megjelölt összeget, akkor azt a NAV 8 napon belül visszatéríti.

Jövedelemletiltás esetén ha a munkáltató még nem utalta át a szünetelés kezdő napjáig a behajtandó összeget, akkor a NAV tájékoztatja a munkáltatót a levonás felfüggesztéséről és a levont összeget vissza kell téríteni az adózónak. Ha a munkáltató a NAV részére már átutalta az összeget, akkor a NAV azt 8 napon belül visszautalja az adózónak.

Újabb végrehajtási cselekmények pedig a veszélyhelyzet megszűnése utáni 16. napon indíthatóak, ha a végrehajtásnak egyéb akadálya nincs.

Kiemelt kép: Kummer János /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik