Gazdaság koronavírus

Gulyás Gergely: A teljes kijárási tilalom államcsődhöz vezetne

A kijárási korlátozás húsvét szombatig fog tartani, a kormány ekkor majd mérlegeli, szükséges-e meghosszabbítani azt, mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Bayer show vasárnapi adásában – írja az atv.hu.

Azzal kapcsolatban, hogy fennáll-e a kijárási tilalom „elvi eshetősége”, Gulyás közölte: természetesen semmit nem lehet kizárni, de „ha teljes kijárási tilalom lenne, az ország megállna, senki nem tudna dolgozni, jövedelemhez jutni”.

Teljes kijárási tilalom még Olaszországban nincsen, az az államcsődhöz vezető egyenes út

– fogalmazott.

Gulyás hangsúlyozta, hogy ugyan hazánkban még százas nagyságrendű az igazolt fertőzöttek száma, ezeknek a számoknak ma már másodlagos jelentősége van, hiszen hazánkban és külföldön egyaránt „tizenötszörös a látencia”.

A miniszter szerint radikális gazdaságépítő lépésekre lehet majd számítani, ezen dolgozik a kormány és a jegybank is. Amikor a megbetegedések száma csökken, vagy amikor az életfeltételek és a munkafeltételek biztonságosan szavatolhatóak, akkor gazdaságélénkítő programot kezdenek.

A miniszter a műsorban elmondta azt is, hogy hétfőn elfogadhatja a fideszes kétharmad a koronavírus-törvényt, így ha a házelnök és a köztársasági elnök soron kívül aláírja, még aznap éjfélkor hatályba is léphet.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik