Gazdaság koronavírus

Elhúzódhat a lakáshitelek bírálata a koronavírus miatt, bukhatják a vevők a foglalót

Rossz hírünk van a lakásvásárlóknak, a lakáshitel-igénylési procedúra komoly lassulása várható mostanság. A Bankmonitor azt tapasztalja, hogy a kölcsön folyósítását késleltetheti egyrészt, hogy elhúzódhat a bankok igénylési és bírálati folyamata, másrészt a lakáskölcsönhöz kapcsolódó, közjegyző által készített tartozáselismerő okirat kiállítása is. Emiatt pedig a fizetési határidőből kicsúszó vevők akár el is veszíthetik kifizetett foglalójukat.

Több hetes, hónapos csúszás is lehet az ügyintézésben

Lakáshitelt jellemzően általában 4-6 hét alatt lehet igényelni – az ügyintézési idő jelen helyzetben több héttel, akár hónappal is meghosszabbodhat. Emiatt kicsúszhat a vevő az adásvételi szerződésben szereplő határidőből. Ha nem fizeti ki határidőre a vételárat, akkor ez bizony szerződésszegésnek minősülhet, aminek következtében elveszítheti a foglaló összegét. A foglaló jellemzően a vételár 10 százaléka szokott lenni, ami egy 40 millió forintos átlagos budapesti ingatlannál 4 millió forint veszteség.

Miért húzódik el a lakáshitelek bírálata?

A hazai pénzintézetek is megtesznek mindent annak érdekében, hogy a koronavírus-fertőzés terjedését meggátolják. Emellett felkészülnek arra, hogy a járvány továbbterjedése esetén is biztosítani tudják alapvető szolgáltatásaikat. Emiatt számos olyan intézkedést hoztak, amelyek csökkentik a fertőzésveszélyt, ugyanakkor a hitelügyletek átfutási idejét megnövelhetik.

  • Egyes bankfiókokat bezártak, a többi is csökkentett létszámmal üzemel: valamilyen szempontból kockázatosnak minősülő – idősebb, külföldről hazaérkező stb. – kollégák otthoni munkavégzését is elrendelhették egyes bankok.
  • A bírálati terület munkavégzését átszervezik: a kiemelt fontosságú területek – ilyen a hitelbírálat is – ellátását különböző helyszínekre telepítették. Így folyamatos marad a kiszolgálás akkor is, ha az egyik helyszínen karantént rendelnének le, esetleg ki kellene üríteni az épületet.
  • Egyre inkább terjed az otthoni munkavégzés, ami jó megoldás lehet arra, hogy elkerüljék nagyobb dolgozói csoportok megbetegedését.

Az új intézkedések miatt csökkent a bankok kapacitása, emellett az új infrastruktúra kialakítása, a folyamatok átalakítása is lassíthatja a hitelbírálatot.

Nehezebb lehet időpontot kapni a közjegyzőknél

Egy közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozat birtokában a hitelező pénzintézet bírósági eljárás, hosszas pereskedés nélkül is indíthat végrehajtást. Ez természetesen akkor lehet fontos, ha komoly elmaradásba kerülne az adós. Emiatt valamennyi magyar bank elvárja az adósoktól, hogy lakáshitelükről készüljön tartozáselismerő okirat, enélkül nem fizetik ki a hitelösszeget. Ennek elkészítésére a hitelszerződés aláírását követően kerülhet sor, jellemzően a szerződéskötés napjára kér időpontot a közjegyzőtől az adós.

2020. március 15-től rendkívüli ítélkezési szünetet rendelt el a kormány a jelenlegi helyzetre való tekintettel. Ez kihatással van a közjegyzők tevékenységére is, rövidül a nyitvatartási idő, bizonyos szolgáltatások nem lesznek elérhetők. A Bankmonitor információi szerint van már olyan közjegyző, aki nem fogad új ügyfeleket, így a jelzáloghitelek közjegyzői okiratba foglalását sem vállalja. Ez bizony jelentősen megnehezíti, meglassítja a tartozáselismerő okiratok elkészítését.

Mit tehetünk a probléma ellen?

Az elektronikus ügyintézésre továbbra is lehetőség van a közjegyzőknél, a gond azonban az, hogy a lakáshitelekhez szükséges okiratot nem lehet elektronikusan elkészíteni. A jelenlegi jogi előírások jelentős módosítására lenne szükség ahhoz, hogy a tartozáselismerő okiratot online elkészülhessen. Ezeket a módosításokat valószínűleg nem lehetne gyorsan átvezetni, emiatt ez sajnos nem jelenthet a közeljövőben megoldást.

A Bankmonitor szakértői azt javasolják, hogy aki lakásvásárlás előtt áll, az beszélje át ügyvédjével az adásvételi szerződés tartalmát. Érdemes kikötni, hogy a lakáshitel-szerződés elhúzódása, vagy éppen a folyósítás határidejének kitolódása miatt – ami befolyásolja a tartozáselismerő okirat elkészítésének időpontját is – automatikusan hosszabbodjon meg a fizetési határidő. Azt is érdemes beleírni az adásvételi szerződésbe, hogy ha a lakáshitel bírálatának, folyósításának elhúzódása miatt felmondaná az eladó a szerződést, akkor az minősüljön vis major esetnek, vagyis a foglaló összegét kapja vissza a vevő.

Fotó: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik