Gazdaság

Domokos László: vége az aranykornak

Az Állami Számvevőszék elnöke szerint az emberek biztonsága a legfontosabb.

A Figyelőnek az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke azt mondta, a törvény szerint a Költségvetési Tanács (KT) tagjainak (az ÁSZ, az  MNB, illetve a KT elnökének) a gazdaságpolitikai kérdéseket véleményezniük kell. Aki tehát ezért bírálja őket, az vagy nem ismeri a törvény, vagy ezen előírások be nem tartását várja el. Márpedig Domokos László véleménye most az, hogy 2012-től fokozatosan talpraállt az ország, erről 2013-ban „papírt is kapott”, kikerült az Európai Unió túlzott deficit eljárása alól. 2013-tól a „kibontakozó gazdaságpolitika” a fenntartható növekedés felé vitte az országot.

Vége az aranykornak

A folyamat csúcspontját, az úgynevezett „aranykor” tetejét 2018-ban érte el. Az ország akkor „kegyelmi állapotban” volt. Az ÁSZ, majd a KT akkor, a 2019-es költségvetés vitájában figyelmeztette a parlamentet, hogy készülni kell a visszaesésre, a lassulásra, ehhez kell alakítani majd a költségvetést. Mint mondta, ezt sok lépés szolgálta, de

tovább kell csökkenteni a béreket terhelő adókat és járulékokat, hiszen így is folyamatosan nő az állam által beszedett adó,

és a munkaalapú gazdaság összekapcsolása ezzel az anticiklikus gazdaságpolitika folytatásának is fontos eleme.

Korábban Matolcsy György arról írt, hogy az aranykor csak most kezdődik.

Matolcsy György alaposan beszólt Varga Mihálynak
A jegybank elnöke szerint egyáltalán nincs vége a gazdasági aranykornak, és nem kellene meggondolatlanul beszélni a forintárfolyamról.

Óriási kockázatok a hiteleknél

A lakossági hitelállomány megnőtt, a hitelek közül leginkább a fogyasztási, áruhitelek mennyisége ugrott meg, drasztikusan, mert egyszerre többet is felvesznek az embereknek. Domokos László azt óriási kockázatnak tartja, hogy általában olyanok vesznek fel  személyi kölcsönöket, akik hónapról hónapra élnek. Szerinte fontos lenne, hogy a családok is készítsenek költségvetést, annyi hitelt vállaljanak, amennyit biztonsággal törleszteni tudnak.

Kérdéses a kórházak adóssága

Az egészségügy helyzetéről azt mondta: fenntartja véleményét, hogy az intézmények a számvitel alapszabályait, a törvényi  előírásokat sem tartják be, ezért nem lehet biztonsággal megmondani, mennyi valójában a kórházak adóssága.

Még az ÁSZ-elnök sem látja át a kórházak működését
Szerinte még az sem biztos, hogy kevés lenne a pénz az egészségügyben.

Szerinte a törvényi előírásokat a gazdálkodásban ugyanúgy be kell tartani, mint az orvos-szakmai protokollokat a gyógyításban. Úgy vélte, az egészségügy bizalmi terület.

Ha azt látjuk, hogy a gazdálkodási elvárások minimumát sem követi a legtöbb intézmény, bízhatunk-e abban, hogy a szakmai protokollokat maximálisan betartják? A betegek alapvető érdeke, hogy a kórházak betartsák a gazdálkodásukra vonatkozó előírásokat.

A kórházak pénzügyi szigora halálos ítélet lehet egy betegnek
Már januárban krízis alakult ki több kórházban a tavalyi adósság miatt.

Kiemelt: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik