Karácsony: Mártha Imre lesz a Főtáv-vezér

Január elsejétől neki kell felkészítenie a céget a klímabarát működésre.

A főpolgármester Facebook-oldalán jelentette be, hogy a főváros egyik legjelentősebb cége, a FŐTÁV vezérigazgatói posztjára kiírt pályázat lezárult, január elsejétől Mártha Imrét nevezi ki a vállalat élére. Karácsony Gergely így mutatja be az új vezérigazgatót.

Imre közgazdász diplomáját a University of Cambridge-en szerezte meg. Fiatal kora ellenére is tapasztalt menedzser, szakmai pályafutása a közmű iparágakhoz kötődik. Angliában földgáz és villamosenergia kereskedelemben dolgozott.

Az új vezérigazgatótól a főpolgármester a távfűtési rendszerek hatékonyabb működtetését és a távhőrendszerbe jutó hőtermelés hatékonyságának javítását várja, de Mártha Imre feladata lesz az is, hogy a céget felkészítse a klímabarát működésre, átvilágítsa és minden szempontból átláthatóvá tegye.

Üdv a fedélzeten, Imre!

 

Mártha Imre: Azon kellene gondolkodni, hogyan lehet Paks II.-ből emelt fővel visszavonulni
A MVM egykori vezetője egyre inkább úgy látja, az új atomerőmű építésén semmi nem segít, nem kéne két blokkot erőltetni, elég lenne egy is. A gáz 10-20 százalékkal olcsóbb lehetne, ha a rezsicsökkentéssel nem fixálta volna a kormány a lakossági árat. Az FKF Zrt. felügyelőbizottsági elnöki posztját nemrég elvállaló Mártha Imre várhatóan célba veszi a Főtáv vezérigazgatói pozícióját is. Interjú.

 

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.