Gazdaság

Fontos változást jelentett be az Audi, új modellek gyártását kezdték meg

Az Audi Hungaria megkezdte a mild-hibrid (MHEV, Mild Hybrid Electric Vehicles) hajtásláncú Q3 és Q3 Sportback modellek sorozatgyártását. Mindkét modellben egy győri 1,5 literes TFSI motor dolgozik, együttműködésben egy 48 voltos fedélzeti hálózattal és egy szíjhajtású indítógenerátorral (Riemen-Starter-Generator, RSG). A hibridmodellek gyártására felkészítették a gyártósort, valamint a munkatársak e-kompetenciáit is felépítették – írta a gyár közleményében.

Az elektromos korszak minden területen megérkezett az Audi Hungariához. A motorgyártásunk után a járműgyártásunkat is villamosítottuk. Büszkék vagyunk rá, hogy az MHEV-technológiájú Q3 és Q3 Sportback modelljeink történelmet írnak: ők az első, Magyarországon készült elektromos hajtásláncú autók. Gyártásukhoz felépítettük az elektromobilitás terén szükséges kompetenciákat, amelynek köszönhetően vállalatunk felkészülten várja a jövő kihívásait

– kommentált Alfons Dintner, az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatóságának elnöke.

A Q3-modellek az Audi Hungaria első hibridautói. Gyártásukra a termelést és a munkatársakat is felkészítette a vállalat. A karosszériaüzemben egy új padlólemezt építenek be az autóba, amelyre az összeszerelés során felerősítik az akkumulátort. A szereldébe három új munkaállomást integráltak, ahol az autó speciális e-alkatrészeit – 12 és 48 voltos rendszer, 48 voltos lítiumion-akkumulátor és DC-/DC-átalakító – építik be.

A munkatársakat is felkészítették a magasfeszültségű technológia kezelésére. A járműgyártás munkatársai elsajátították és fokozatosan elmélyítették az MHEV-specifikus folyamatokat és az elektromos autók technológiáját. A kompetencia-bővítéssel a munkatársakat e-szakemberekké és e-szakértőkké képezték ki. Emellett a vállalat a gyári tűzoltósággal együttműködve az akkumulátor beérkezésétől egészen a beépítéséig, a teljes gyártási folyamatot átfogó tűzvédelmi koncepciót dolgozott ki.

Az Audi Q3 és Q3 Sportback modelleknél az MHEV-technológia egy 48 voltos fedélzeti hálózatra épül. A 48 voltos fedélzeti hálózatot a DC-/DC-átalakító kapcsolja össze a 12 voltos fedélzeti részhálózattal. Az energiát egy kompakt lítiumion-akkumulátor tárolja. A belsőégésű motor homlokoldalán szíjhajtású indítógenerátor található, amelyet egy nagy teherbírású bordásszíj köt össze a főtengellyel. Lassításkor a szíjhajtású generátor akár 12 kW teljesítmény visszanyerésére, illetve az energia akkumulátorba történő betáplálására képes. Alacsony fordulatszám melletti gyorsításnál pedig támogatja a motort. A technológiának köszönhetően a fogyasztás valós körülmények között 100 kilométerenként akár 0,4 literrel is csökkenhet.

Kiemelt kép: Az akkumulátor beszerelése egy Q3 MHEV modellbe (Forrás: Audi)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik