Gazdaság

Újfajta palackokat vet be a Coca Cola

A 2018-ban elért 4 százalékos palacksúlycsökkentés után, 2020-ban ismét 4 százalékkal csökkenti a palackokhoz felhasznált műanyag mennyiségét a Coca-Cola Magyarország. A cég 100 millió forintos beruházásának eredményeként éves szinten 600 tonnával kevesebb műanyagot használ majd fel, ami 24 millió PET palack súlyával egyenlő. A vállalat közleménye szerint már ma is kizárólag 100 százalékban újrahasznosítható italcsomagolásokat állít elő, 2030-ra pedig 50 százalékra nőhet a palackokban lévő újrahasznosított műanyag aránya.

A beruházással a vállalat jelentős mértékben csökkenti ökológiai lábnyomát, hiszen az új palackok gyártásához számottevően kevesebb kőolaj szükséges, a könnyebb palackok miatt pedig kevesebb energia kell majd a termékek szállításához is.

A súlycsökkentett italcsomagolások fokozatosan jelennek meg a boltokban: az új 1,5 literes és az 1,75 literes palackok már elérhetőek a polcokon, hamarosan pedig átalakulnak a 0,5 literes és az 1,25 literes változatok is. A szigorú minőségi követelmények miatt a könnyebb palackok alakja kissé megváltozik, de ennek ellenére ugyanolyan masszívak és formatartók maradnak, mint elődjeik.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik