Gazdaság

A magyarok egészségesnek érzik magukat, miközben csaknem felük krónikus beteg

Korábban a témában:

A magyarok 90 százaléka jónak ítéli az egészségi állapotát, de 45 százalékuk küzd valamilyen krónikus betegséggel — írja az európai lakossági egészségfelmérés eredményei alapján az InfoStart.

Tokaji Károlyné, a KSH Egészségügyi statisztikai osztályának vezetője a lapnak elmondta: a lakosság nagy része elégedett az egészségi állapotával, csaknem kilencven százalék kielégítőnek tartja, körülbelül hatvan százalék mondja azt, hogy kifejezetten jó vagy nagyon jó az egészsége. Ehhez képest mintegy 45 százalék számolt be arról, hogy van valamilyen krónikus betegsége, ezek általában magas vérnyomás, mozgásszervi, szív- és érrendszeri betegségek.

A férfiak 20, a nők 30 százalékánál depressziós tünetek is megfigyelhetők, ezért is érdekes, hogy nagy részük pozitívan nyilatkozik az egészségükről.

Több kérdés is arra irányul, hogy úgy érzi-e az egyén, tud-e tenni az egészségesebb életért. A lakosság négyötöde úgy gondolja sokat tehet saját egészségéért, sőt törekszik is, hogy egészségesebben éljen. Ugyanakkor a cukros üdítőknél és édességeknél, a dohányzásnál és az alkoholfogyasztásnál igen magasak a mutatók, pedig ezek egészségre gyakorolt negatív hatásai köztudottak. A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.