Gazdaság

Attila azt hitte, ingyen sms-ezik, majd kapott egy egymilliós telefonszámlát

Az Index mutatta be Attila történetét, aki most vagy egy megegyezés vagy egy per előtt áll, kifizetni ugyanis semmiképpen nem szeretné azt az egymillió forintos telefonszámlát, amelyet a Telenortól kapott.

Attila a televíziós kvízjátékok szerelmese, volt olyan este, hogy több száz sms-t küldött el a különböző csatornák különböző műsoraiban meghirdetett játékokban. Mindezt annak tudatában, hogy ingyen sms-ezik. Csaknem két évvel ezelőtt belépett egy flottába (a flották működéséről korábban itt írtunk), amely azt ígérte, hogy belföldi, nem emelt díjas sms-ek felső határ nélkül ingyenesek. Ez így is volt másfél éven át, Attila ezerszámra küldte az ingyenes üzeneteket, mígnem idén szeptemberben a flottakezelő és a Telenor új keretszerződést kötött, amelynek kapcsán változtak a flottás tarifacsomag elemei. Bizonyos szolgáltatások olcsóbbak lettek, de 2019. október 26-tól kikerült a csomagból a belföldi, korlátlan sms-küldés.

Csakhogy a változásról sem a Telenor, sem a flottakezelő cég nem értesítette Attilát.  Amikor a szerencsétlenül járt előfizető november közepén megnézte a Telenor applikációjában havi költését, milliós összeggel szembesült. A lap hozzáteszi:

Attila helyzete egyedi, de az az ügyfél is jogosan morcos, akin csak pár ezer, pár tízezer forintot követelnek egy olyan szolgáltatásért, amelyről azt hitte, hogy ingyenes.

Az ügyfél a flottakezelő Credit Prime 2015 Kft-hez fordult, amely jelezte neki, hogy a módosítás hatályba lépése előtt kérte a Telenort, hogy szöveges üzenetben tájékoztassák az előfizetés használóit a keretszerződés módosulásáról, azonban ez nem történt meg, és igyekeztek megnyugtatni az ügyfelet, hogy lesz megoldása az ügynek. A Telenor arról tájékoztatta az ügyfelet, hogy a szerződést a Credit Prime 2015 Kft-vel kötötték, velük állnak jogviszonyban, így a kiterhelt összegeket a flottától fogják kérni, ha a számlafizető nem egyenlíti ki a havi telefonszámláját. A póruljárt előfizetők semmiképpen nem szeretnének fizetni, így arra jutottak, hogy ha nem találnak más megoldást, pertársaságba szerveződnek és bíróságra viszik az ügyet.

Az Index megkereste a Telenort és a flottakezelő céget is, előbbi felhívta figyelmet, hogy nem a felhasználókkal, hanem a Credit Prime 2015 Kft-vel áll szerződéses kapocsolatban. A cég pedig azzal hűtötte a kedélyeket, hogy aki korlátlan sms-ben volt, azoknak a számláit vélhetően sztornózni fogják, erről a következő héten egyeztetnek a Telenorral. Ám a jövőben már a flottatagoknak oda kell figyelniük az sms-küldésre.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik