Gazdaság

Még azelőtt elkezdik a 3-as metró középső részének felújítását, hogy a déli szakasszal végeznének

A középső vonalszakasz rekonstrukciója már a déli szakasz átadása előtt elkezdődik – írja a BKV a 3-as metró felújításáról. A tervek szerint 2020 márciusától az Arany János utca és Ferenciek tere, 2020 júliusától pedig a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák metróállomásokon is elindul a korszerűsítés. Az említett megállóhelyeken – az utastérben zajló munkálatok idején – a metrószerelvények megállás nélkül áthaladnak.

A Nyugati pályaudvar és a Semmelweis Klinikák állomások közötti szakasz teljes lezárása a déli szakasz forgalomba helyezése után, 2020 végén várható. A Nagyvárad tér és a Lehel tér állomások felújítására az utolsó ütemben, 2022-ben kerül sor.

Amúgy mindezt nettó 90 milliárd forintból. Ugyanis eredményes közbeszerzési eljárás után 2019. november 27-én megtörtént a középső vonalszakasz állomásainak felújításáról szóló szerződés aláírása. A szerződés nettó értéke 90,9 milliárd forint tartalékkerettel együtt, kivitelező a Swietelsky Építő Korlátolt Felelősségű Társaság, a teljesítési határidő 2022. év vége.

Kiemelt képünk illusztráció: Budapest, 2019. április 4. A felújított Gyöngyösi utca és Újpest-központ metróállomás között munkavonat közlekedik az éjszakai üzemszünet alatt a 3-as metróvonal északi szakaszán 2019. április 4-én. A 3-as metróvonal megújult északi, az Újpest-központ és Dózsa György út közötti szakaszát március 30-án átadták át. MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik