Gazdaság

A felcsúti fociakadémia söpörheti be idén is a legtöbb közpénzt

Várhatóan idén is az Orbán Viktor által alapított és Mászáros Lőrinc által elnökölt Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak juthat a legtöbb közpénz a labdarúgással foglalkozó szervezetek közül. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) adatbázisa szerint a felcsúti akadémia számára ezúttal 1,12 milliárd forintos tao-támogatást hagytak jóvá, azaz ekkora összeget fizethetnek a baráti cégek adójukból a költségvetés helyett a politikai okokból fontos alapítványnak – írta a G7.

Ez az összeg eddig messze a legmagasabb a mintegy 1200 elfogadott sportfejlesztési programmal rendelkező klub és futballvállalkozás támogatásait összesítő listán – jegyzik meg. A jelenleg második helyen álló Gyirmót például kevesebb, mint harmadennyi közpénzhez juthat, a negyedik Újpest pedig durván ennek ötödét kaphatja tao-támogatásként.

Egyáltalán nem biztos azonban, hogy 1,12 milliárd forint lesz a felcsútnak juttatott végső összeg. Az elmúlt években ugyanis többször előfordult, hogy a nagyobb támogatásokat több részletben hagyták jóvá. A rekordévben a 7 milliárdot közelítette a jóváhagyott támogatás. Mások mellett ebből épült a Pancho Aréna, a Makovecz-stílusú kazánház és a minden extrával felszerelt helyi sportcsarnok is.

Áprilisban írtuk, hogy már több mint 658 milliárd forintra rúg az az összeg, amelyet a nyereséges cégek a taorendszeren keresztül a látványsportok támogatására áldoztak ahelyett, hogy befizették volna az államkasszába. Nyolc év alatt Orbán Viktor falujába majdnem 25 milliárd forint támogatás ment így. A felcsútot a sikerlistán nem futball-, hanem kézilabdaklubok követték:

658 milliárd ment látványsportokra, 25 milliárd Felcsútra az államkassza helyett
Orbán Viktor faluját ma már kézilabdaklubok követik a sikerlistán. Mérlegen a nyolc éve tartó, őrült összegű taorendszer.

A napokban adtuk hírül, hogy továbbra is titkolja az EMMI a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány tao-papírjait:

Kiemelt kép: Mészáros Lőrinc, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kuratóriumának elnöke beszédet mond a Kokas Ignác festőművész műveit bemutató Felcsúti Képtár átadóünnepségén 2019. szeptember 28-án. MTI/Bodnár Boglárka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik