Gazdaság

Nyugdíjas szegénység: a kormány azt hangsúlyozza, hogy csökkent

Múlt hét elején, a szociális munka napján, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rendezvényén jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence az Eurostat adataira hivatkozva, hogy az elmúlt egy év alatt 12,8 százalékról 7,4 százalékra mérséklődött a nélkülözésnek kitett idős emberek aránya. Ugyanakkor a legbővebb kockázati csoportban pedig a bármiféle szegénységi kockázatnak kitett idősek aránya 16,8-ról 13,3 százalékra csökkent Magyarországon.

Hangsúlyozta: Magyarországon az uniós szint alatt van a nyugdíjasok jövedelmi szegénységi szintje. Az uniós 18,2 százalékkal szemben Magyarországon ez az arány 14,2 százalék, továbbá Magyarországon az uniós átlagnál magasabb a fizetéshez képest megkapott nyugdíjösszeg is. Kitért arra is, hogy 2010 után harminchárom százalékos nyugdíjemelés történt, ami Rétvári Bence szerint tízszázalékos vásárlóérték-növekedést jelentett.

A Magyar Hírlap vasárnap erre még rátett egy lapáttal, összeszedte az összes olyan intézkedést, amely a kormány javára írható nyugdíjügyileg, a nyugdíjprémiumtól kezdve az Erzsébet- és rezsiutalványon, rezsicsökkentésen, Erzsébet-programon, nők40-en át a nyugdíj melletti munkavégzés adózási könnyítéséig és a nagyszülői gyed bevezetéséig. Mellétéve azt is, hogy mire mennyit költ a kormány. Ők is úgy látják, hogy csökkent a nélkülöző szépkorúak száma.

Egyre több nyugdíjas él szegénységben

Csakhogy mint arról hírt adtunk, szintén az Eurostat adatai szerint egyre több nyugdíjas kénytelen megtapasztalni a szegénységet. 2010 és 2018 között megduplázódott a relatív jövedelmi szegénységben élő idősek száma.

4,1 százalékról majdnem 10 százalékra nőtt arányuk – olvasható a Napi cikkében. Jövedelmi szegénységben élnek azok az idősek, akik havi bevétele nem éri el a mediánjövedelem 60 százalékát, ami például 2017-ben éves szinten 1 006 249 forint, míg havi szinten 83 855 forint volt.

Hogy hányan élnek kevés nyugdíjból, arról ebben a cikkben írtunk:

Meghökkentő nyugdíjszámok, és ami mögötte van
A nyugdíjak egyre jobban leszakadnak a bérektől.

A nyugdíjas társadalom hatalmas többsége, 87 százalékuk, azaz 1 754 805 ember nyugdíja az 50 ezer és 200 ezer forint közötti sávba esik.

  • 50 ezer és 99 999 forint között kapnak 532 803-an.
  • 100 ezer és 149 999 forint között kapnak 809 879-en.
  • 150 és 199 999 forint között kapnak 373 958-an.

Miközben 239 ezer forint körül van a nettó átlagkereset.

A jövedelmi szegénység problémája amúgy nem csak Magyarországon romlott sokat az idősek körében, így a régió kormányzatai előbb-utóbb mindenképpen rá fognak kényszerülni arra, hogy komolyabb lépéseket tegyenek az ügyben – írta a Privátbankár.

Kiemelt kép: 24.hu / Ivándi Szabó Balázs

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik