Gazdaság

A vasárnapi nyitvatartás korlátozását kérik Karácsonytól

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) levélben megkereste Karácsony Gergelyt, és azt kérte, hogy a főpolgármester fogalmazzon meg olyan ajánlást a budapesti kereskedelmi vállalatoknak, amelyben a vasárnapi nyitvatartás korlátozását kezdeményezi – értesült a Magyar Nemzet, amelyhez eljuttatták a levelet.

A keddi cikk szerint a több mint 400 ezer ágazati munkavállalót képviselő szakszervezet azt szeretné, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb áruházakat működtető budapesti cégek 2020-tól vasárnaponként csak 14 óráig üzemeltessék boltjaikat, és ezáltal a munkaerőgondokkal küzdő kereskedelemben a dolgozókat ne terheljék fölösleges túlórákkal. A vásárlások idejének hétvégi rövidítése a főváros környezetterhelését is csökkentheti – véli a szakszervezet.

Ez az elképzelés illeszkedhet a főpolgármester úr által meghirdetett fővárosi programhoz, amely a közszféra cégeinél megtiltaná a dolgozók túlóráztatással történő kizsigerelését. Emellett ez a lépés megfelelne a meghirdetett klímavészhelyzeti állapot érdekében tett törekvéseinek is, amihez konkrét megoldást kínálunk a mindennapi életben szinte mindenki által igénybe vett kereskedelem területén

– fogalmazott a Magyar Nemzetnek Bubenkó Csaba. Kijelentette, hogy hétfőnként tisztább levegőjű Budapestre ébredhetnének a helyiek, ha vasárnap korábban állnának le a nagy bevásárlóhelyek.

A KDFSZ elnöke megjegyezte, Karácsony Gergelyék a klíma védelmében hivatalba lépésük óta több olyan intézkedést helyeztek kilátásba, amelyek jóval nagyobb áldozatot kívánhatnak az egész nemzetgazdaságtól.

A bolti dolgozók érdekében tett gesztus pedig – amely nem lehet utasítás, mert az állami cégekkel ellentétben a versenyszférában nem léphet fel munkáltatóként a főpolgármester, hanem csak Budapest klímabarát vezetőjeként, aki a fővárosiak életminőségét javítaná – Bubenkó Csaba szerint precedensértékű lehet más nagyvárosok számára is.

Publicus: A magyarok többsége támogatja a vasárnapi nyitvatartást
Túlnyomó többségük rendszeresen vásárol vasárnap.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Balázs Attila)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik