Közélet

Újra tárgyalnak a vasárnapi boltzárról

Napirendre kerül a kiskereskedelmet és a foglalkoztatáspolitikát felügyelő minisztériumoknál a több mint két éve eltörölt vasárnapi nyitvatartás szabályozásának kérdésköre, írja a Magyar Idők.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetét nemrég Palkovics László felügyeletével szakmapolitikai megbeszélésre hívták az ügyben. A hivatalos levelek szerint a vasárnapi munkavégzés szabályozását felvető ötletre a Miniszterelnökség közölte, az Innovációs és Technológiai Minisztérium hatáskörébe tartozó kérdésben az illetékes tárcavezetőnek továbbították a miniszterelnöknek címzett szeptemberi megkeresést, amiben a szakszervezet azt kérte, a kormány vegye fontolóra a vasárnapi boltzár újbóli bevezetését.

Két minisztériumban is napirendre kerülhet a téma, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, Cseresnyés Péter október elején levélben kereste meg a szakszervezetet, amelyben személyes egyeztetésre hívják Bubenkó Csaba szakszervezeti elnököt és szakértőit.

A téma főként foglalkoztatás-szabályozási, illetve érdekegyeztetési kérdéskör, amely a Pénzügyminisztérium feladat- és hatásköre, azonban felmerülnek kereskedelempolitikai szabályozási kérdések is, így ebben az esetben javasolt az Innovációs és Technológiai Minisztériumrészéről is részt venni az egyeztetésben.

A lépést a kereskedelemben dolgozók 90 százaléka támogatta, ezzel enyhítenék a munkaerőhiányt. A szakszervezettel tervezett első minisztériumi tárgyalásra a következő napokban kerülhet sor.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenése után a Kormányzati Tájékoztatási Központ az alábbi tájékoztatást adta: “A vasárnapi munkavégzés tilalma lezárt ügy, a kormány nem kívánja újra megnyitni ezt a kérdést.”

Kiemelt kép: MTI Fotó/Balázs Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik