Lebuktatta a móri mészárost, még mindig a pénzére vár az amatőr hadtörténész

Korábban a témában:

Zárt tárgyalás keretében, egy titokzatos, védett tanú meghallgatásával fog eldőlni: 13 év után megkapja-e a 25 milliós nyomravezetői díj felét Szebenyi István — írta meg a Bors.

A lap felidézi, hogy annak idején az amatőr hadtörténész segítette hozzá a rendőrséget ahhoz, hogy megtalálják a 2002-es móri mészárlás két valódi tettesét. Akkoriban a rablóként tevékenykedő Kiglics Attila nevezte meg — vélhetően szándékosan helytelenül — két volt társát, Kaiser Edét és Hajdú Lászlót. A két férfi éveket ült, mire Szebenyi István a fémdetektorával fel nem fedezte a gyilkos fegyvereket, és ezzel végre elkapták a valódi tetteseket, Nagy Lászlót és Weiszdorn Róbertet.

A rendőrök a megtalált fegyver válltámaszáról DNS-mintát tudtak venni, majd ez alapján azonosították az elkövetőt. Szebenyi mégsem kapta meg automatikusan a nyomravezetői díjat. A lap szerint azért, mert a rendőrségi felhívás úgy szólt, hogy a 25 milliós jutalom annak jár, aki megnevezi az elkövetőt vagy annak pontos címét. Az amatőr hadtörténész bíróságon követelt 12,5 millió forintot segítségéért, keresetét a bíróság amit elvesztett. Az utolsó, mindent eldöntő tárgyaláson eldől, hogy végre elismerik-e a hadtörténész igazát. Szebenyi azért csak az összeg felére nyújtotta be az igényét, mert meglátása szerint neki és a védett tanúnak ugyanannyi szerepe volt az ügyben.

Nem vagyok optimista, mert bár tudom, hogy igazam van, de – az eddigiekből ítélve – bármi megtörténhet. Ha ez nem sikerül, akkor itthon nincs több lehetőségem a fellebbezésre, ezután már csak Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bizottságához fordulhatok, és el is fogok menni

— mondta el a lapnak Szebenyi István.

Külön pikáns, hogy a hamisan tanúzó Kiglics azonnal megkapta a nyomravezetői díjat.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó mutasd mind

Újabb havazás érkezik

Megszűnik a köd és jelentős mennyiségű csapadék érkezik térségünkbe, több helyen eshet hó, havas eső.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.