Gazdaság

Kétszázezer nyugdíjas kénytelen dolgozni

Keresőtevékenységet a biztosítási jogviszonyban lévők közül 168 262 nyugdíjas folytat – mondta a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesületének (NYPOE) elnöke, Karácsony Mihály a Portfolio-nak. Ha ehhez hozzávesszük a nyugdíjas őstermelőket és vállalkozókat is, akkor nagyjából 200 ezerre tehető azok száma, akik nyugdíjasként keresőtevékenységet folytatnak.

Sokan kénytelenek dolgozni a nyugdíj mellett

Farkas András nyugdíjszakértő a Magyar Államkincstártól kapott adatok alapján azt mondta, 2019. júniusában az öregségi nyugdíjasok száma összesen 2 021 864 fő volt. Ha kétszázezren dolgoznak közülük, akkor az azt jelenti, hogy minden tizedik nyugdíjas vállal valamilyen munkát, hogy kiegészítse a nyugdíját. 

Erre pedig sokan rá is szorulnak. Az államkincstár adatai alapján ugyanis a medián nyugdíj összege 117 500 forint, vagyis nagyjából egymillió magyar nyugdíjas van, akinek a havi nyugdíja nem éri el ezt az összeget.

Meghökkentő nyugdíjszámok, és ami mögötte van
A nyugdíjak egyre jobban leszakadnak a bérektől.

532 803 fő részesül havonta 50 ezer és 99 999 forint közötti öregségi nyugdíjellátásban, 809 879-an kapnak 100 ezer és 149 999 forint közötti, 373 958-an pedig 150 ezer és 199 999 forint közötti összeget. Jól látható, hogy a nyugdíjas társadalom hatalmas többségének, 87 százalékának nyugdíja 50 ezer és 200 ezer forint közötti sávba esik – mondta a szakportálnak Farkas András.

Ilyen munkákra keresnek nyugdíjasokat

A cikkből kiderül többek között, hogy a nyugdíjas szövetkezeteknél többnyire fizikai munkát kínálnak a 65 év feletti munkavállalóknak.  A fővárosban például 2126 forintos órabérért keresnek targoncavezetőt, éjszakai és nappali műszakban foglalkoztatnának logisztikai csomagfeldolgozót, és van, ahol összeszerelő munkatársat keresnek óránként 1470 forintért. Többnyire visszatérő elem, hogy a feltételek felsorolásánál öregségi nyugdíjas jogviszony mellett elvárás a jó fizikum és a jó teherbírás is. Sok helyen pénztárosként, árufeltöltőként, takarítóként foglalkoztatnák a nyugdíjas munkavállalókat.

Karácsony Mihály szerint nagyon szűkek a lehetőségek. Budapesten még ki lehet fogni jó ajánlatokat, asszisztensi vagy ügyintézői pozíciót, de vidéken nagyon nehéz a helyzet. Aki nem jön ki a nyugdíjából, annak nem marad más választása, hiába beszél esetleg nyelveket, szerzett diplomát, most elmegy bolti eladónak vagy takarítani

Szerinte sok nyugdíjas most szembesül azzal, hogy annak idején nem jelentették be őket, ezért jóval kevesebb öregségi nyugdíjat kap, mint gondolta. A cikk szerint emiatt, és a kedvező adózási szabályok miatt is emelkedhet még a dolgozó nyugdíjasok száma.

Dédelgeti a kormány a dolgozó nyugdíjasokat, jóval többet kereshetnek
Járulékokat nem vonnak tőlük, így több lesz a nettójuk. A korhatár előttieknél megszűnik a kereseti korlát is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik