Gazdaság

Érlelődik a stadionstop, már elkezdődött az egyeztetés

Egyelőre épülettorzók hátrahagyása nélkül leállítható az atlétikai stadion és a kézilabdacsarnok beruházása. Előbbi a vb-rendezés lemondását is magával hozná, azon túl, hogy többmilliárdos szerződéseket kellene felbontani. A főpolgármesteri stáb ízlelgeti az elhangzottakat, a sportberuházások ügyében pedig a budapestiek véleményére kíváncsi – írta az Mfor.hu.

Ha tényleg lesz stadionstop

A legutóbbi kormányinfón szóba kerültek már a fővárosban tervezett sportcélú fejlesztések azzal, hogy ha a közgyűlés nemet mond ezekre a beruházásokra, akkor az atlétikai vb-t le kell mondani, mert a rendezési jogot a város kapta – tette egyértelművé újságírói kérdésre Gulyás Gergely miniszter.

A kézilabda-Eb-t a szlovákokkal közösen rendezzük – ebben az esetben meg kell vizsgálni a két szóba jöhető lehetőséget: az esemény megrendezésének lemondását vagy más helyszínre költöztetését. Erről egyeztetni kell a szlovák féllel és a nemzetközi kézilabda-szövetséggel is. Mindenesetre azt kéri a kormány a fővárostól, hogy mihamarabb hozza meg a döntését – mondta a miniszter.

A lapnak azt is elmondta, hogy a beruházások előkészítésére eddig inkább a multifunkcionális csarnokra kötöttek le forrásokat – ezek között vannak lezárt közbeszerzések is, melyek felmondása a polgári jog szerint történik, annak következményeivel. Ahol a terület teljes állami tulajdonban van, ott a kormány fog dönteni a hasznosításról. Ha mégsem épülnek meg a stadionok, a kormány másra költheti a pénzt.

A budapestiek véleményét is kikéri Karácsony Gergely

A beruházásokkal kapcsolatban kedden közösségi oldalán tett közzé egy állásfoglalást a főpolgármester, melyben kifejtette, hogy a sportberuházásokról közvetlenül a budapestieket akarja megkérdezni. Korábban az atlétikai stadionnal kapcsolatban már felmerült, hogy népszavazás kellene, de erre Karácsony Gergely nem lát lehetőséget. Azonban megígérte, hogy meg fogják találni a lehetőséget az első közgyűlésig, hogy megismerjék a budapestiek akaratát. Azt is kijelentette, hogy a jövőben más kérdésekben is megkérdezik majd őket. (Arról nem beszélt, hogy milyen módon történne ez, de erre szolgálhatna egy szavazófelület például Budapest hivatalos honlapján.)

Az Mfor információi szerint Karácsony Gergely stábja megkezdte a háttéregyeztetéseket az ügyben. Az eddig tapasztaltak alapján úgy vélik, hogy nincs okuk megkérdőjelezni Orbán Viktor tegnapi szavait, miszerint a kormány betűre betartja a tavaly novemberi megállapodást.

A kézicsarnoknál mintha kartellt szerveztek volna

Szeptemberben írtunk róla, a közbeszerzés úgy nézett ki, mintha kartellt szervezett volna az Orbán-kormány a százmilliárdos kézilabdacsarnok beruházására. Az építőipari piacon pedig csak találgatták, hogyan fordulhatott elő, hogy a miniszterelnök két jó barátja közül ezúttal Garancsi István nyerjen Mészáros Lőrinccel szemben, és jelent-e valamit helycseréjük a magyarországi kézilabda-Európa-bajnokságra tervezett gigacsarnok felépítéséért folyó versenyben. Az első körben a legolcsóbb árat a Mészáros-klán cége dobta be, a Fejér-B.Á.L. Zrt. 116 milliárdjával szemben Garancsi Market Építő Zrt.-je bő 153 milliárdot ajánlott. A közbeszerzés második szakaszában viszont megfordult a sorrend: a Market 78,72 milliárdra (bruttó 99,97 milliárdra) ment le, és így sovány 20 millió forinttal beelőzte a Mészáros-céget. Megfejtés még nincs, de úgy tudni, a sorrend változása nem a két fővagyonkezelő baráti osztozkodásának az eredménye.

A tenderrel kapcsolatban ezen kívül is több furcsaságot találtunk:

  • Elméletileg nemzetközi tender lett volna, de nem hívtak meg egyetlen külföldi céget sem a 2022-es kézilabda-Európa-bajnokságra készülő csarnok pályázatára.
  • Nem is jelentkezhetett rá más, csak akit a kormány kiválasztott.
  • Árversenynek amúgy sem volt sok értelme, mert a kormány végül megmondta, hogy 101,5 milliárd forint lehet a költség.
  • Hogy ezt elérjék, az első körben ajánlott árból 35-80 milliárd forintot engedtek a cégek.
  • Ez azonban nem garancia arra, hogy a végszámla ne kerekedjen feljebb, akár olyan durván, mint a Duna Aréna esetében történt.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely főpolgármester a Főpolgármesteri Hivatal, Hol szabad vagy, otthon vagy – Budapest mindenkié! elnevezésű rendezvényén az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján a Városháza parkolójában 2019. október 23-án.
MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik