Gazdaság

4 milliárdot ad az állam a balatoni kikötők bővítésére

Október 14-én megjelent a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felhívása balatoni kikötők építésére vagy bővítésére, amelynek keretében 4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni az államtól – írja a Napi.hu. Ebből a pénzből várhatóan 5-8 projektet fognak támogatni.

A cégek és önkormányzatok november 15-től december 16-ig pályázhatnak minimum 100 millió, maximum egymilliárd forint támogatásra, a kikötőknek pedig 2023. november 30-ig kell elkészülniük.

A kiírásban szerepel, hogy olyan hálózatot kell a támogatásból megépíteni, „mely az elektromos hajók számára is megteremti a lehetőséget a Balaton teljes körű bejárására”. A fejlesztés után a kikötőkben minimum 40 hajóhelynek kell lennie és egész évben fogadniuk kell a hajókat.

A sikeres pályázathoz 100-ból legalább 60 pontot kell elérni, az például plusz pontot ér, ha helikopter is le tud szállni, vagy a pályázó legalább 4 kikötővel köt együttműködési pályázatot.

Mindez illeszkedik abba a tendenciába, amelyről egy 2018. januári cikkünkben írtunk, miszerint 20-30 millió forintos elektromos luxusjachtok lephetik el a Balatont, legalábbis már készül az infrastruktúra, startolnak az e-kikötő fejlesztések. A kormány kerített egymilliárd forint támogatást a beruházásokhoz.

Milliárdokat öl a kormány a balatoni elektromos hajózásba
Sorra épülnek a kikötők, a korábban a reklámiparban milliárdos állami megrendeléseket bezsebelő Viszkei fivérek most mind a stratégia-, mind a hajógyártásban érdekeltek.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: 24.hu/Ivándi-Szabó Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik