Július elsejétől kaphatnak a legalább három gyereket nevelő családok legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást új, legalább hétszemélyes személyautó vásárlásához. Az Emmi közlése szerint egyetlen hónap alatt nyolcezer igénylés futott be, ezek közül vannak többen olyanok, akik egyszerűen csak örülnek a kormány által kiszórt ingyenpénznek: a napi.hu éppen a minap írt arról egy olvasójuk beszámolója alapján, hogy miként ügyeskedett össze egy tehetős magyar család egy második hétszemélyes autót, egészen pontosan egy Toyota RAV4-est.
Varga Mihály pénzügyminiszter most pontos statisztikát is közölt arról, hogy milyen márkájú kocsikra költötték a nagycsaládosok a támogatást. A miniszter szerint:
Az ábrából jól látszik, hogy a program azokon a családokon tudott segíteni, ahol érdemi hatása volt az állami támogatásnak, vagyis e nélkül nem valósult volna meg a család autóvásárlása.
Azt nem részletezte Varga Mihály, hogy ezt hol látja az ábrán, hacsak nem arra gondol, hogy az olcsóbb márkák vezetik a listát. Ettől függetlenül ez lehet második autó is, illetve azt sem látni, milyen típusokat vásároltak a legalább háromgyerekesek.
Az viszont árulkodó, hogy biztosan vannak, akik egyszerűen csak örültek a könnyen megszerezhető támogatásnak: hárman például nagy BMW-ket vehettek állami segítséggel.
Arról már korábban írtunk, hogy ez az állami támogatási forma is azoknak segítség, akiknek van megtakarításuk. Önerő nélkül ugyanis képtelenség a nagycsaládosok állami támogatásával autót venni.
Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu