Gazdaság

Egymilliárd forintból trenírozzák a kormányhivatali dolgozókat

Napi 118 ezer forintos tanácsadói díj, Fidelitas-kapcsolódás és egy fideszes rokon is felbukkan a brüsszeli pénzből finanszírozott projektben.

Nettó 953,6 millió forintot költ az állam a területi közigazgatásban dolgozók trenírozására, csapatépítésre, coachingra és a szervezeti kultúrát érintő felmérésre — tudta meg a 24.hu. Az EU-s pénzek közelében fideszes kapcsolatokkal átszőtt cégháló bontakozik ki.

A közigazgatásban minden bizonnyal nagy szükség lehet a szervezetfejlesztésre, hiszen idén rájár a rúd a kormányhivatali dolgozókra. Sokukat egy titkos kormányhatározattal eresztették szélnek, a többieknek március óta hosszabb munkaidővel és több munkával kell megbirkózniuk kevesebb szabadnap mellett, így tömegesen mondanak fel. Áprilisban volt olyan kormányhivatal, ahonnan az egész osztály hiányzott, júniusban pedig válságtanácskozást hívott össze a Miniszterelnökség a kritikus létszámhiány miatt.

A nehézségek ellenére is maradók szakmai fejlődésére viszont nem sajnálja az uniós pénzt az állam. A 2017-ben a Veszprém Megyei Kormányhivatal és a Miniszterelnökség alkotta konzorcium 6,9 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kapott A területi államigazgatási szervek humánerőforrásának fejlesztése című pályázat keretében. A kitűzött cél az, hogy javuljon az ügyintézés minősége, növekedjen a munkatársak és az ügyfelek elégedettsége.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal ennek részeként írt ki kétrészes közbeszerzést: az első részben képzési szolgáltatások, a másodikban szálláshely-szolgáltatások, terembérlet és az étkeztetés megszervezésére kerestek szakembereket. Mindkét megbízást az Ideona Zrt. vitte el, más-más konzorciumi taggal.

Fidelitasos kapcsolatok

A közpénzes megbízásokban dúskáló Ideona Zrt.-ről és vezetőjéről, a korábban a kormányközeli Pesti Srácok környékén is megforduló Tóth Gáborról tavaly az Átlátszó írt egy másik gyanús üggyel összefüggésben. Tóth Gábor 2015-ben kisebbségi tulajdonosként szállt be a Pesti Srácokat kiadó Insider Média Kft.-be, innen azonban tavaly távozott. Médiaérdekeltségeit inkább szűkebb pátriájára, Veszprémre korlátozta, ugyanis másik cége, a Bakony-Balaton Média Kft. jelenleg is aktív: ez adja ki a kritikusai által helyi fideszes szócsőként jellemzett Vehir.hu-t. Az Átlátszó korábbi cikke szerint a cég szépen kapott megrendeléseket közintézményektől.

Tóth Gábor az Opten céginformációs adatbázis szerint az Ideónában tulajdonosként nem érdekelt, a cég fióketelepét azonban éppen a veszprémi médiacégének címére jegyezték be.

Az üzletember Veszprémben a NER jól beágyazott emberének tűnik, tagja volt a helyi Fidelitasnak, az Átlátszó szerint itt került jó viszonyba többek között Mihálovics Péterrel, a volt Fidelitas-alelnökkel és Veszprém megyei Fidelitas-elnökkel, későbbi újnemzedéki ügyekkel megbízott kormánybiztossal, még későbbi Bakony-Balaton fejlesztési miniszteri biztossal.

A mostani megbízás első darabját az Ideona 450,6 millió forintért a Rávezető Projekt Kft.-vel közösen vitte el, cserébe 2020. december 31-ig megszervezik és lebonyolítják a területi közigazgatásban dolgozók oktatását. A Rávezető Kft.-ben Riz Levente XVII. kerületi fideszes polgármester testvére, Riz Ádám az ügyvezető és kisebbségi tulajdonos.

Riz Ádám, illetve cége már évekkel ezelőtt felbukkant egy Mihálovics nevével fémjelzett, közpénzes projektben. 2015-ben a 444.hu írta meg, hogy számos más kormányközeli vállalkozás mellett a Rávezető is kapott abból az Európai Uniótól származó 3 milliárd forintból, amelyből elvileg ifjúsági szolgáltatásfejlesztéseket végeztek el. Az uniós pályázat kereteinek kidolgozásával Mihálovics Pétert, a közigazgatási minisztérium akkori minisztériumi biztosát bízták meg. A 3 milliárd forint végül az Új Nemzedék Központ Kft.-hez került, amelyet ekkor Siklódi László Levente vezetett. Siklódi korábban Veszprémben volt fideszes önkormányzati képviselő, illetve egy ideig Mihálovics mellett megyei alelnök a Fidelitasban.

Árszabásuk érzékeltetésére megmutatunk néhány tételt:

A második megbízást az Ideona 503 millió forintért a Continental Travel Kft.-vel nyerte el, itt azonban nem is a konzorciumi partner, hanem az egyik alvállalkozás érdekes. Tavaly a Direkt36 számolt be egy balatonfüredi mutyiról: a település kézilabdás alapítványa a Magyar Kézilabda Szövetségtől félmilliárd forint támogatást kapott egy bentlakásos akadémiai kollégium megépítésére, de az épület négycsillagos szállodaként nyitott ki. A szállodát üzemeltető Akadémia Sporthotel Kft. neve ott van az alvállalkozások között, így valószínűsíthető, hogy a kormányhivatali dolgozók projektjével, a kihelyezett képzésekkel és csapatépítésekkel is közpénzhez jut a cég.

Kiemelt kép: Kelemen Zoltán Gergely / MTI 

Félmilliárdot kértek kollégium építésére, varázsütésre szálloda lett belőle
Eredetileg edzőtáborok, versenyek idején használhatták volna a gyerekek az épületet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik