Gazdaság

Ennyi pénzből akár sokkal jobb is lehetne a magyar egészségügy

Az Eurostat az  uniós tagállamok 2016-os egészségügyi költéseiről szóló adatsora alapján nézte meg a G7, hogy hogyan áll a magyar egészségügy a GDP-arányos költés és a hatékonyság tekintetében.

Mint írják: Magyarország a nemzeti össztermék 7,13 százalékát költi egészségügyre, ami nincs nagyon messze például az írországi 7,38 százalékos aránytól, és nyolc országnál is magasabb mutató. A képet jelentősen árnyalja, hogy Magyarország GDP-je 2017-ben durván 140 milliárd dollár volt, Írországé azonban 334 milliárd, tehát

hiába költ mindkét ország arányaiban ugyanannyit, az írek majdnem 2,5-szer több pénzt juttatnak az egészségügybe, mint mi. Ráadásul csak feleannyian vannak.

Éppen ezért a G7 készített egy olyan táblázatot, amiben azt nézték meg, hogy abszolút értékben egy lakosra vonatkoztatva hány eurót költött egy ország egészségügyre 2016-ban. Ebben pedig Magyarország már egyáltalán nem áll jól: a hatodik legkevesebb jut egy lakosra. Nálunk csak Horvátország, Lettország, Lengyelország, Bulgária és Románia költ kevesebbet egy-egy állampolgára egészségügyi ellátásásra.

Hogy az ellátás minőségéről is képet kapjanak, a Euro Health Consumer Index-szel is összehasonlították az adatokat. Az ebből kirajzolódó trendek szerint:

  • A magasabb minőséghez több pénzt kell a rendszerbe tenni.
  • Magyarország hiába költ majdnem ugyanannyit, mint a Szlovákia vagy Észtország, minőségben lemarad mögöttük.
  • A lettek, a lengyelek és a bolgárok pedig kevesebb egy főre számolt pénzből is jobb minőségű egészségügyet tartanak fenn, mint Magyarország.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik