A számlázás és a díjbeszedés után az ország összes – jellemzően uniós támogatásból megvalósult vagy felújított – korszerű hulladékkezelőjének válogató, átrakó, lerakással hasznosító központját átvenné az állam az önkormányzati cégektől, illetve társulásoktól. Egyelőre még nem sikerült megtalálni hozzá a megfelelő jogi formát — írja az Mfor.
A lap szerint az újabb államosítással a közelgő önkormányzati választások miatt nem kapkodnak, de az Mfor információi szerint gőzerővel dolgoznak a hulladékhasznosítók bekebelezésén. Az erre vonatkozó tervekről hiába kérdezték az Innovációs és Technológiai Minisztériumot és a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt-t.
A cél a bevételnövelés mellett az lehet, hogy olyan eredménykimutatások készülhessenek, amelyek az uniós ellenőröket is meggyőzik arról, hogy a kifizetett támogatásokat megfelelően használták fel, a projektgazdák vállalásai teljesültek. Az Mfor szerint ugyanis erre most kevés az esély. Az irányító hatóságok folytonos átszervezése, a rezsicsökkentés, az NHKV által koordinált számlázás és díjbeszedés padlóra küldte az ágazatot. Becslések szerint országos szinten 80 milliárd forint hiányzik a szektorból. Ez ugyan a termékdíjból – egyfajta hulladék- és környezetvédelmi adóból – részben visszapótolható lenne, hiszen tavaly 75 milliárd forint folyt be a központi költségvetésbe ezen a címen, de a kormány ennek csak kis részét csorgatja vissza a hulladékgazdálkodóknak.
Kiemelt kép: Bielik István/24.hu