Gazdaság

Még sehol a szuperkórház, de már ömlik bele a pénz

Az autópálya mellé tervezett új szuperkórház építésébe még bele sem kezdtek, de már százmilliós tételekben rendelik az orvosi berendezéseket a Dél-Budai Centrum, illetve társkórházai számára – írja az Mfor.hu.

A portál cikke szerint érdekes, hogy miközben Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott januárban néhány hónapon belüli alapkőletételt ígért, az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszánál, a XI. kerületi Dobogó városrészben a dél-budai centrumkórház építésére kijelölt helyszínen háborítatlan parlag hever. 

Ehhez képest Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint a program rendületlenül halad előre. A négymillió embert ellátó fővárosi és Pest megyei intézményhálózat korszerűsítési programjára a kormány 2017-ben 40 milliárd forintot biztosított, ezen belül 21,7 milliárdból orvos-technológiai eszközök beszerzése valósult meg, 18,3 milliárdból pedig megkezdődött az építészeti tervezés. A 2018-as költségvetésben további 30 milliárd, az ideiben 41,9 milliárd jut a négy szuperkórház kialakítását is tartalmazó programra.

A pénzből jut a kormánymédia új csillagának számító Balásy Gyula cégének, a New Land Media Kft.-nek is. A csekélyke 40 millió forintot három hónapnyi kommunikációra kapták. A NER egyik fontos ügyvédjeként számon tartott Perenyei Tamás, aki többek között a 4-es metró építése, a 3-as metró kocsijainak felújítása, illetve Paks bővítése körül is feltűnt, immáron két szerződést is kötött jogi tanácsadásra, először 59 millióról, másodszorra már 181,6 millióról. De természetesen nem maradhatott ki a buliból Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó 4iG sem: 893,8 millióért szállítanak szervereket. S még el se kezdődött a szuperkórházak építése.

Az Újbudán épülő 1200 ágyas „egészségpláza” a kormányígéret szerint nemcsak hazai, de európai viszonylatban is páratlan lesz. A Dél-budai Centrum (DBC) 1,2 millió ember ellátásáért felel majd. A páratlanul gazdag diagnosztikai háttérnek, a modern digitális technológiáknak, az informatikai rendszereknek, a kimagasló szakmai tudással rendelkező munkatársi gárdának, illetve a különböző egységek fizikai közelségének köszönhetően jelentősen lerövidülnek majd a betegutak. Ugyanakkor egyelőre az sem bizonyos, hogy az építészeti pályázatot megnyerő Teampannon irodával megkötötték a kormányhatározatban 2,4 milliárdos keretösszeggel meghatározott tervezői szerződést. Ennek ugyanis semmi nyoma.

Nem mellékes, hogy a kijelölt 7 hektáros terület több mint felét a fideszes kötődésű, békementeken is masírozó, a Népliget közparkjából lakópark-építésre nagy darabot kihasító Tamás László birtokolta. A többin a Pilisi Parkerdő Zrt. és a XI. kerületi önkormányzat osztozott. Tamás László végül 4,4 milliárdot kapott a közművesítetlen, autópálya széli, mocsaras, parlagon heverő földekért. A parkerdő és az önkormányzat semmit.

Plázásított szuperkórház lesz Budapesten, de honnan lesz hozzá orvos?
Centrumkórház, szuperkórház, egészségpláza. Sok névvel illetik az egyelőre még a tervezőasztalon sem létező új budapesti kórházat.

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik