Gazdaság

Óriásplakáton kell megköszönni a kormánynak a támogatást

A milliárdos szállásfejlesztési program nyerteseinek írták ezt elő.

Februárban írtunk arról, hogy kormányközeli vállalkozók zsebelték be a minden idők legnagyobb turisztikai programjaként beharangozott Kisfaludy-program keretében kiosztott milliárdos szállásfejlesztési támogatások nagy részét. A Napi.hu most arról számol be, hogy a nyerteseknek óriásplakáton kell köszönetet mondaniuk az Orbán-kormánynak.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség kommunikációs útmutatót készített, amiben részletesen elmagyarázzák, hogyan kell tájékoztatni a lakosságot a fejlesztésről.

100 millió forint feletti támogatási összeg esetén billboard (óriásplakát) méretű tábla kihelyezése szükséges a nyilvánosság számára jól látható helyen a projekt végrehajtása és a kötelező fenntartási időszak alatt. A megfelelő méretű projekttábla megtervezése során a „Köszönjük Magyarország Kormánya Támogatását” mondatot kell alkalmazni

– áll az útmutatóban. Az uniós és hazai forrásokból megvalósuló beruházásoknál eddig is ki kellett írni, hogy a projektet milyen forrásból finanszírozták, de nem volt kötelező köszönetet mondani.

A nyertesek többsége százmillió forint alatti összeget nyert, nekik elég hatvancentis táblát kihelyezni hasonló szöveggel. A táblák kihelyezését fotóval kell bizonyítani. A Magyar Turisztikai Ügynökség eddig több mint 700 pályázatról döntött pozitívan, így lényegében az egész ország tele lesz a kormánynak hálálkodó táblákkal. (Fotó: MTI / Beliczay László)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik