Gazdaság

Akár 4-5 évig is drágulhat még a disznóhús

Nem átmenetileg emelkedik az ára. Az ok, az afrikai sertéspestis.

Az InfoRádióban egy agrárszakértő azt mondta, a következő 4-5 évben folyamatosan emelkedhet a sertéshús ára az afrikai sertéspestis miatt. Fórián Zoltán szerint a betegség már tartósan és egyértelműen hat a regionális és globális húspiacon, a sertések felvásárlási ára szárnyal.

Az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője emlékeztetett rá, hogy Romániában a házisertések között is nagy pusztítást végez az afrikai sertéspestis. A korábban odairányuló exportunk erősödik. A fő piac Románia marad, de vannak már olyan magyar cégek, amelyek képesek a Távol-Keletet is elérni.

Fórián Zoltán közölte, emberre nem veszélyes a betegség, az állatok számára nincs ellenszere.

Minden idők legsúlyosabb járványa tombol az állatvilágban
A becslések alapján jelenleg mintegy 200 millió sertés fertőzött.

Ez azt vetíti előre, hogy nem lehet rövid távon leküzdeni azokat a gócpontokat, amelyek a távol-keleti országokban kialakultak, így az ottani keresletnövekedés tartósan magasan fogja tartani az árakat, akár 4-5 éven át is. A jelentős keresletnövekedésből származó áremelkedés a fogyasztói árakban is megmutatkozik, igaz ennek a mértékének körülbelül csak a fele jut el a vásárlóhoz – tette hozzá a szakember.

Ha összeomlik a kínai sertéságazat, azt az egész világ meg fogja érezni
Kínában árrobbanás volt, ez a globális piacon is éreztetheti hatását.

Kiemelt kép: Neményi Márton/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik