Gazdaság

Ha összeomlik a kínai sertéságazat, azt az egész világ meg fogja érezni

Az afrikai sertéspestis Kínában az egekbe nyomta a sertéshús árát, 2019 második felében pedig 70 százalékos árnövekedés várható az országban. Az elemzők szerint azonban ez az ár még ennél is magasabbra mehet — írta meg az Agrárszektor.

Az afrikai sertéspestis (ASP) 2018-ban tört ki Kínában, és habár kezdetben még lenyomta a globális árakat, mivel a gazdák tömegesen vágták le az állataikat, most azonban az ellenkezője történik, és felfelé viszi az árakat a betegség. A múlt hónapban 18 százalékkal lett drágább a sertéshús az egy évvel ezelőttihez képest, a hongkongi agárminisztérium közlése szerint pedig 2019 második felében közel 70 százalékos árnövekedés várható Kínában – idézi a lap a Reuters hírügynökséget.

Kína sertéshúsfogyasztása 1990 és 2014 között megduplázódott, idén azonban 10-15 százalékkal csökkent a kereslet a fogyasztók aggodalmai miatt, az iparágnak pedig minimum öt évre van szüksége ahhoz, hogy talpra álljon. Kínában él a Föld népességének ötöde, és ott tenyésztik a sertéspopuláció felét. Ha ez a gazdasági szegmens összeomlik, az hatással lesz a szója- és kukoricakeresletre is, de az ezek megtermeléséhez szükséges vegyszerek és növényvédő-szerek keresletére is.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik