Gazdaság

Orbánék az egészségügyből és az oktatásból vették ki a legtöbb pénzt 2010 óta

A Népszava összevetette a a 2010-es zárszámadást a múlt héten kihirdetett jövő évi költségvetéssel és azt  találták, hogy az elmúlt tíz év kárvallottjai az ország hosszú távú versenyképességét meghatározó tételek:

az oktatás, az egészségügy és a környezetvédelem. A lap felidézte Rétvári Bence szavait, aki bejelentette: a 2020-as költségvetésben nem csupán a családok támogatására jut a 2010-esnél két és félszer magasabb összeg: több pénzt fordítanak egészségügyre, oktatásra és nyugdíjra is. Németh Szilárd honvédelmi államtitkár szerint területe jövőre minden idők legnagyobb költségvetéséből gazdálkodhat, szerinte jövőre 616 milliárd forint jut rájuk.

A Népszava úgy látja. mindez papíron igaz, ugyanakkor míg 2010-ben a GDP 30,9 százalékát költötték e célra, jövőre az arány már csak 24,5 százalék. A GDP-arányos nyugdíjkadások eközben – a korhatáremelés, az infláció feletti nyugdíjemelés eltörlése, illetve a szolgálati nyugdíjak felszámolása miatt – 10,5 százalékról 7,3 százalékra mérséklődtek. Az állami bürokrácia kiadásai ugyanakkor az elmúlt tíz év során észrevehetően, a GDP 7,1 százalékáról nyolc százalékra nőttek.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd/MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik