A 4iG Nyrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. konzorciuma nyerte a KTI Közlekedéstudományi Intézet által Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR) kivitelezésére kiírt pályázatot – tette közzé az informatikai vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A korábban Mészáros Lőrinc, ma már korábbi jobbkeze, Jászai Gellért többségi tulajdonában lévő 4iG közleménye szerint a közlekedés informatikai rendszer az elektronikus jegyértékesítésen túl számos olyan szolgáltatást biztosít – többek között integrált menetrendi rendszer, elektronikus ügyfélszolgálat – melynek köszönhetően az utasok számára tervezhetőbbé és kényelmesebbé válik majd a helyközi közlekedés. A várhatóan 2020 végére kiépülő országos rendszer, nettó 11,15 milliárd forintból valósul meg, melynek bevezetésétől a fenntartók hatékonyabb és átláthatóbb üzemeltetési körülményeket várnak a közösségi személyszállítás területén.
Jászai Gellért nemrégiben interjúban nyomtékosította hogy már nem Mészáros jobbkeze, csak korábban viselte büszkén ezt a titulust:
A bejelentés nem nevezhető meglepőnek: áprilisban még azelőtt megírtuk, hogy a T-Systems valamiért éppen az akkor még Mészáros Lőrinc érdekeltségében lévő 4iG-vel pályázott a HKIR kivitelezésére, hogy bejelentették volna a T-Systemsre vonatkozó felvásárlás szándékot.
Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a jelenleg Jászai Gellért többségi tulajdonában lévő 4iG Nyrt. felvásárolja a jelentősen nagyobb és kiépültebb T-Systemst. Ezzel a közpénzes megbízásokon túl rendkívül érzékeny területeket is megszerez a Mészáros Lőrinc köréhez sorolt Jászai.
Kiemelt kép: Kallos Bea / MTI