Gazdaság

Kiskorúaknál is kell a banki adategyeztetés

Olvasónk jelezte, hogy 12 éves, bankszámlával már rendelkező gyermeke is kapott felszólító levelet a banktól adategyeztetésre azzal, hogy ha kiskorúról van szó, a szülőnek kell intézkednie. Vagyis a gyerek miatt még egyszer el kell mennie a bankba.

Olvasónk nem érti, hogyan lehetne egy 12 éves gyerek pénzmosó, vagy terrorista. A jegybanki felügyeletet kérdeztük, miért van szükség arra, hogy kiskorúaknál is legyen adategyeztetés.

A kiskorúak védelmében kell az adategyeztetés

Magyarországon számos hitelintézet kínál gyermekeknek, fiataloknak junior bankszámlákat, akár már újszülött kortól. Ezeken a számlákon 14 éves életkor alatti gyermek esetén csak a szülő, gondnok, gyám (azaz a gyermek törvényes képviselője) önállóan vagy a gyermekkel együttesen végezhet számlaműveleteket. Ugyanez vonatkozik a banki azonosításra is.

A pénzügyi ügyfelek azonosításának célja, hogy az ügyfelek adatainak jogszabályban (A pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni törvényben, Pmt.) előírt pontos rögzítésével megóvják őket – és a pénzügyi rendszer egészét – a pénzmosási és terrorizmusfinanszírozási ügyletektől, bűncselekményektől. Az európai és magyarországi szabályozói előírás ezek szerint éppen a fogyasztók érdekeinek, biztonságának megóvása érdekében, s nem a velük szembeni valamiféle negatív előfeltételezés alapján született.

Az ügyfél-átvilágítási folyamat viszont akkor lehet hatékony és teljes, ha a törvényben előírt valamennyi pénzügyi intézményi számla ügyféladatait rögzíteni és ellenőrizni lehet, ezért szükséges valamennyi számlatulajdonossal ezek pontosítása.

Nem lenne szerencsés, ha kiderülne, hogy a legkiszolgáltatottabb gyermekkorú ügyfelek adataival nyitottak  számlákat bűnözői célok megvalósítására.Az ügyfelek okmánymásolatának rögzítése nagy segítséget jelenthet a már esetleg bűnösen nyitott számlák kiszűrésében vagy abban, hogy meg lehessen akadályozni egy későbbi visszaélést, például egy képmáshamisított okmánnyal – fejtette ki válaszában az MNB.

Az adategyeztetés új határideje október 31. Mint írtuk már csak annak van teendője, akit értesített bankja, biztosítója, pénztára:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik