Gazdaság

Babaváró: a legkeményebb feltételek, amin elvérezhetnek a hitelfelvevők

Az állami kedvezménnyel júliustól igényelhető babaváró hitel iránt nagy az érdeklődés, de a pontos kritériumokkal nem minden érintett van tisztában – ezt látja a money.hu feltételellenőrző alkalmazásában, ahol az érdeklődők ellenőrizhetik, kaphatnának-e az igen kedvező feltételű pénzforrásból. A feltételellenőrzőhöz kalkulátor is kapcsolódik.

Az alkalmazást június végéig több mint 12 ezren használták. Az eredmények szerint a babaváró hitel feltételeit a többség teljesítette, ezek közül a büntetlen előéletre, a 3 éves társadalombiztosítási jogviszonyra, az első házasságra, a magyarországi lakcímre vonatkozó kritériumoknál 90 százalék körüli vagy annál magasabb volt a „megfeleltek” aránya.

De mint az ábrán is látszik, más feltételekkel voltak gondok. Az érintettek 36 százalékánál az volt a buktató, hogy nem ismerték pontosan a bankok feltételeit, 28 százalékuk pedig azért nem kérhet babavárót, mert rossz adósnak minősül, azaz szerepel a Központi Hitelnyilvántartó Rendszerben (KHR).

A válaszadók 24 százaléka azért nem jogosult a babaváróra, mert nem házas. Szintén 24 százalékos volt azok aránya, akik köztartozásuk miatt nem élhetnek a lehetőséggel. Azonban a portál szerint a legkeményebbnek tűnő feltételek esetében sem kizárt, hogy az igénylés előtt az érdeklődők ezeket rendezzék.

Vezető pénzügyi szakértőjük, Trencsán Erika szerint az érdeklődés azért óriási, mert a babaváró rendkívül kedvező hitel és a feltételek sem teljesíthetetlenek. Az is látszik azonban, hogy nem mindenki tud rögtön eleget tenni a kritériumoknak.

A hiteligénylőknek ráadásul nem csak a jogszabályi előírásoknak kell megfelelniük, hanem a hitelintézetek saját feltételrendszerének is, ami bankonként eltérő lehet. A zökkenőmentes igényléshez ezért érdemes hitelszakértőket bevonni, mivel ők tisztában vannak a bankok által támasztott különböző feltételekkel

– tette hozzá.

A szakértő arra számít, hogy júliustól nagyüzem indul a bankokban a babaváró hitel, valamint az állami lakástámogatási rendszer bővítése miatt. A két- és háromgyermekesek ugyanis már használtlakás-vásárláshoz is igényelhetik a 10-15 millió forintos államilag támogatott lakáshitelt, amelyre szintén nagy kereslet mutatkozik.

Ha érdekli a babaváró hitel, ezt is olvassa el – változtak a feltételek:

Megváltoztatták a 10 milliós babaváró hitel igénylési feltételeit
Fellélegezhetnek a júliusra kiírt kismamák és a BAR-listások is.

Kiemelt kép: MTI/Sóki Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik