Gazdaság

Orbán kedvenc lapjának főszerkesztője jobban keresett a Puskás-hagyatékkal, mint az örökösök

10 millió forint osztalékot fizetett a 2018-as év után a Puskas.com Kft. – írja az Mfor. A Puskás márkanév tulajdonosa, az emlékoldal kezelője és a relikviák értékesítésével is foglalkozó cég 9,4 millió forint tiszta nyereséget termelt, amelyet – az eredménytartalék egy részével kiegészítve – teljes egészében osztalékként fizettek ki.

A legnagyobb részt, 4,7 millió forintot Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője és a cég 47 százalékos tulajdonosa kapta, miközben a névadó Puskás Ferenc unokája, Maria Reka Puskas Damborena a 10 százalékos részesedése miatt 1 millió forintot kapott.

A cég tavaly 44 millió forintos árbevételt termelt, ez majdnem a duplája a 2017-esnek. Azt nem tudni, hogy hogyan jött össze ez a növekedés, ugyanis az értékesítés megoszlását még belföldi-külföldi viszonylatban sem részletezik, csak annyit írtak, hogy „a társaság bevétele emléktárgyak, könyvek és vagyoni értékű jogok értékesítéséből tevődik össze”. Az Mfor emiatt megkereste Szöllősit, de nem kaptak választ.

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik