Gazdaság

Rogán hivatala jóval szabadabban költheti a pénzt mostantól

Felmentették több jogszabály alól a Rogán Antal által irányított Nemzeti Kommunikációs Hivatalt, írja a hvg.hu.

A pénteki Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a hivatalnak a jövőben „nem kell alkalmaznia” a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről, illetve a központosított közbeszerzési rendszerről szóló jogszabályt a kiemelt fontosságú kormányzati kommunikációs vagy rendezvényszervezési feladatokra vonatkozó közbeszerzéseknél.

Kúria: Rogánról lehet mondani, hogy bűnöző
Hiába fordult a Kúriához Rogán Antal.

Ez a felmentés vonatkozik a „működésével összefüggésben álló beszerzési eljárásra”, ebben az esetben pedig nem érvényes a közbeszerzési értékhatárok alatti értékű beszerzések megvalósításáról és ellenőrzéséről szóló rendelet sem.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal feladatait kibővítették, jogállását pedig „kiszolgáló típusú központi hivatalként” címen határozták meg.

A rendelet szerint ráadásul amíg eddig az volt a szabály, hogy ha 15 munkanapon belül nem kapnak választ, akkor megkapták a jóváhagyást, ezt most törölték, így a hivatal a szerződésekbe ezentúl hivatali határidő nélkül avatkozhat bele.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik