Gazdaság

40 százalékkal drágulhat egy ház mire elkészül

Az építőanyagok drágulásának okait vizsgáló riportjában az újHÁZ a Központi Statisztikai Hivatal adatait és a reálbér-statisztikákat, valamint a saját, illetve a kiemelt beszállító partnereinek adatait összevetve arra jutott:

  • 2010 és 2017 között az építési költségek 27,5 százalékkal nőttek.
  • Az építőanyagok árai a KSH szerint az elmúlt öt évben folyamatosan emelkedtek, 2013 és 2017 között évente átlagosan 1,5–2,3 százalékkal, a 2018-as évközi adatok azonban jóval nagyobb növekedést mutatnak (a III. negyedévben például már 5,3 százalékról van szó).
  • Az elemzés szerint ráadásul a leggyakrabban használt termékek ára bőven az átlag fölött, akár 15 százalékkal is emelkedett – például az uniós forrásokból városfejlesztési célra nyakló nélkül használt térköveké, melyek idén akár még 25-30 százalékot drágulhatnak majd.

Az anyagárakat nemcsak a megugrott kereslet, hanem az energia-, az alapanyagok-, a munkabér- és a fuvarozás drágulása is felhajtja, állapítják meg. Összességében akár 40 százalékkal is drágulhat egy ház, mire elkészül.

Bár a riportban prognosztizált 40 százalékos kivitelezői áremelkedés sokkolónak tűnik, a magyarországi kivitelezési munkálatok árai még mindig elmaradnak a környező országokban tapasztaltaktól, és Ausztriában, Szlovákiában, valamint Szlovéniában is nagyobb mértékben növekedett az építőanyagok ára. A lakossági szegmens viszont csak akkor tudja majd beruházásait finanszírozni, ha továbbra is számolhat a most rendelkezésre álló állami ösztönzőkkel, idézi a portált a hvg.

Az újHÁZ cégvezetője úgy véli, míg a bérteher mérsékelhető lenne állami eszközökkel (az adók, járulékok csökkentésével), addig az építőanyag-áremelkedést lehetetlen így kompenzálni – legfeljebb a gyártók tehetnek ellene. Egyes termékekből például már 2018 előtt is előfordult készlethiány, és akadt olyan gyártó, “aki az exporttermelését is leállíttatta annak érdekében, hogy a belföldi megrendeléseket teljesíteni tudja, de bizonyos építőanyagok esetében még így is importáru behozatalára szorult” – derül ki az elemzésből, amely a következő évekre további építőanyagár-növekedést prognosztizál – 2020-ig dinamikusan, utána lassuló ütemben.

Kiemelt kép: MTI / Bugány János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik