Gazdaság

Összeomlottak a közpénzzel kitömött kamuszínházak

A taorendszer megszüntetése után azonnal összeomlottak a milliárdos közpénzekkel kitömött kamuszínházak. Az öt színházból álló hálózat az egyik legnagyobb nyertese volt a 2009-ben bevezetett kultúrafinanszírozási rendszernek — írta meg a G7.hu.

A lap szerint az öt színház gyors és gyanús felemelkedésük mellett számos ponton kötődött egymáshoz. Többségük ugyanarra a címre volt bejegyezve, ugyanaz az ember készítette el beszámolóikat, több hasonlóság volt honlapjaikon, és kötődtek a színházi élet egyik befolyásos alakjához, Megyeri Lászlóhoz, akinek kulcsszerepe volt a taorendszer megalkotásában. A hálózat tagjai:

  • Műhely Produkció
  • Maszka Színház
  • Anonymus Színház
  • Art Cavea (korábban Végtelen Tér Színház)
  • Art Színház

A G7 megnézte az érintett színházak mérlegbeszámolóit, eszerint bár az öt színház nettó árbevétele összesen 3,4 milliárd forint volt 2017-re, a május végén közzétett pénzügyi beszámolóik alapján ez az összeg tavaly több mint 94 százalékkal csökkent, 190 millió forintra. A legnagyobbnak számító Műhely Produkció forgalma 935 millióról 28 millió forintra csökkent.

Egyedül az Art Caveanak maradt számottevő bevétele (134 millió forint), de az nem egyértelmű, hogy ezek milyen fellépések voltak, mivel nincs honlapja, nincs Facebook-oldala, és lényegében az interneten sem lehet találni róla semmit. A teljes cikket itt olvashatja el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik