Kultúra

Nem nyújt be pályázatot az Örkény Színház

Tömör, de annál lényegre törőbb közlemény olvasható az Örkény Színház Facebbok-oldalán.

„Tekintettel a független és befogadó színházak bizonytalan helyzetére, az Örkény István Színház ebben az évben nem nyújt be pályázatot új produkció létrehozására az NKA Színházi Kollégiumához” – írják.

Tekintettel a független és befogadó színházak bizonytalan helyzetére, az Örkény István Színház ebben az évben nem nyújt be pályázatot az NKA Színházi Kollégiumához.

Közzétette: Örkény István Színház – 2019. május 21., kedd

Nemrég írtunk arról, hogy az Átrium például elég nagy bajban van. A színház csütörtökön jelentette be, hogy a 2018. november 13. előtti törvény szerint járó 218 millió forintos taótámogatásból 50 millió forintot ítéltek meg a színház részére. Ez azt jelenti, hogy a 2018-as taóösszeg 77,1 százalékát, 168 millió forintot, az Átriumtól a minisztérium elvette.

Vidnyánszky Attila ennek ellenére a napokban azt nyilatkozta, régen nem látott, jó korszaka van a magyar színháznak, az előadóművészeti szervezetek új támogatási rendszert kaptak és elkezdődött a színházépületek megújulása. Nem meglepő, hiszen a Vidnyánszky vezette Nemzeti Színház az ötszörösét kaphatja vissza annak a pénznek, amelyre az azóta eltörölt kulturális taóból jogosult lett volna.

Vidnyánszky Attila szerint rég nem látott, jó korszaka van a magyar színháznak
Szerinte minden rendben van, az előadóművészeti szervezetek új támogatási rendszert kaptak és elkezdődött a színházépületek megújulása is.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik