Gazdaság

80 új munkahelyért 1,27 milliárdos állami támogatást adnak Szijjártóék

A Termelés-Logistic-Centrum Kft. (TLC Kft.) 10 milliárd forintból 2020 nyarára 29 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot épít a Veszprém megyei Litéren - közölte a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.

Szijjártó Péter hozzátette, hogy a vállalat 1,27 milliárd forint befektetési támogatást kap. A kormányzati segítséget azzal indokolta, hogy a beruházó a legkorszerűbb gyártóeszközöket és robottechnológiát telepíti az acélszerkezeteket gyártó csarnokba, és 80 új munkahelyet létesít.

A TLC Kft. tulajdonosa, a német Sennebogen csoport a 3 bajorországi gyárán kívül kizárólag Magyarországon termel, és az erős verseny ellenére választotta ismét a Dunántúlt beruházási helyszínnek – hangsúlyozta a miniszter. Jelezte, hogy a befektetők bizalmáért folyó nemzetközi verseny az európai és a világgazdaság együttes lassulása miatt tovább élesedik, a TLC Kft. új gyára azonban a Magyarországra irányuló beruházási lendület folytatódását vetíti előre.

A kormány egyebek között a vállalkozói támogatások bővítésétől, valamint az adó- és bürokráciacsökkentésektől várja, hogy a gyártásközpontú gazdaságból a technológiavezérelt termelésbe vezető időszakban is fennmaradjon a magyar versenyképesség – tette hozzá.

Michael Seiferling ügyvezető igazgató a kapacitásbővítést a növekvő megrendelésállománnyal indokolta, és hozzátette, hogy a 13 hektáros területen épülő üzemben járművekhez és darukhoz készülnek majd acélszerkezetek. A vállalat tervei szerint a beruházás 2021-re saját szakképző intézménnyel is bővülhet.

Az 1993-ban alapított TLC Kft. 1996-ban vásárolta meg a Ganz Danubius Balatonfüredi Hajógyár teljes ingó és ingatlanvagyonát,  a székhelyét is a Balaton-parti városba helyezte.

A vállalat a 12 hektáros területen 550 munkavállalóval acélszerkezeteket gyárt darukba és különféle gépekbe, az amerikai piacokkal is rendelkező Sennebogen és Kramer cég számára.

Nettó árbevétele 2017-ben 27,8 milliárd forintot, tavaly 33,8 milliárd forintot ért el a nyilvános mérlegadatok szerint, túlnyomórészt külföldi értékesítésből. Éves adózott nyeresége 1,3 milliárd forintról 1,5 milliárd forintra nőtt tavaly.

kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik