Gazdaság

A lakásárakat tovább fűti a csökkenő a kínálat

Vidéken és a fővárosban is tovább emelkednek a lakásárak, ez derül ki az Árminimum.hu idei első negyedéves elemzéséből. Az ok szerintük az, hogy csökken a kínálat.

A portál üzemeltetője, a Reálmonitor Kft. az MTI-vel szerdán azt közölte, hogy 2019 első három hónapjában elmaradt a megszokott használt lakás meghirdetési hullám. Budapesten már 9 hónapja folyamatosan csökken a kínálat, azaz több lakást adnak el, mint amennyit meghirdetnek a piacon.A portál Ingatlan Kínálati Indexe idén az első három hónapban nem emelkedett 1 pont fölé, ami azt jelenti, hogy egyetlen hónapban sem jelent meg több újonnan felkínált használt lakás vagy ház a piacon, mint amennyi elkelt. A negyedéves összefoglaló index értéke 0,96 pont volt, míg tavaly ugyanebben a negyedévben az index meghaladta az 1,1 pontot.

Az elemzés szerint mindez a lakásárak emelkedéséhez vezet, különösen Budapesten. Faragó Péter igazgató is erre számít, utalva rá, hogy tavaly az első negyedévben Budapesten még több mint 10 százalékkal több lakás került a piacra, mint amennyit megvettek.

Valamivel jobb a helyzet a megyeszékhelyeken, és a nagyobb vidéki településeken, de a tavalyi adatokkal összehasonlítva itt is áremelkedés várható. A negyedéves kínálati index a megyeszékhelyeken is 0,96 pont, de a többi vidéki nagyvárosban csak 0,94 pont – mondta.

A lakásárak gyors emelkedésével magyarázható, hogy a hasonló méretű és fekvésű eladó, illetve kiadó lakások eladási árai és bérleti díjai összevetéséből számított Ingatlanpiaci Hozam Index is csökken. A bérleti díjak az első negyedévben nem tartották a lépést a lakásárak emelkedésével, így az ingatlan bérbeadással elérhető hozam december óta országosan 5,98-ról 5,63 százalékra csökkent.

A portál az interneten megjelenő hirdetéseket pásztázza, kiszűrve közülük az ismétlődéseket.

Kiemelt kép: Thinstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik