Gazdaság

Elmúlt a hitelpara, döbbenetes növekedés a lakáshitelezésben

Egyre bátrabban vesszük fel a lakáshiteleket tíz évvel a válság után. Tavaly a válság előtti szint fölé emelkedett  a lakáshitelek átlagos futamideje. Az átlagos hitelösszeg pedig már korábban is meghaladta a 2008-ast, de tavaly majdnem harmadával(!) tovább nőtt – számolta ki az Azénpénzem.hu a KSH által közzétett adatokból.

A kifejezetten lakáscélra felvett kölcsönök száma 13 százalékkal, összege egyharmaddal nőtt a megelőző évhez képest. Az egy engedélyezésre jutó átlaghitel összege 2018-ban elérte a 7,9 millió forintot, ami 1,2 millió forinttal több, mint 2017-ben. Az új lakásra jutó átlaghitel 45 százalékkal múlta felül tavaly az előző évit, elérve a 11 millió forintos történelmi csúcsot.

A csodaszép adatok között találtak azért elég jelentős visszaesést is. Az engedélyezett lakáshitelek száma 2018-ban az előző évihez képest 13 százalékkal nőtt, de ezen belül az államilag támogatott kölcsönök aránya 32,3 százalékkal visszaesett. A hitel összege alapján mintegy 29 százalékos a csökkenés.

A CSOK-nál komótos a növekedés

A családi otthonteremtési támogatásoknál (CSOK) egyelőre nem túl gyors a növekedés. A KSH adatai szerint a tavalyi folyósítás 7,2 százalékkal haladta meg az előző évit, összegszerűen pedig mindössze 1,8 százalékos növekedés volt.

A támogatásokat elsősorban használt lakásokra vették igénybe (az esetek 61, illetve 37 százalékában). A folyósított összegnek viszont csak 39 százalékát fordították erre. Az egy folyósításra jutó átlagos összeg használt lakás vásárlása esetén 1,4 millió, új lakás építésekor 2,7 millió, új lakás vásárlásakor pedig 6 millió forint volt. A lakásbővítésre igénybe vett támogatások számának előfordulása csekély (1,2 százalék), átlagos összegük 800 ezer forintot tett ki.

A bankok még mindig 34 ezer bajba jutott jelzálogadóst tartanak nyilván.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik