Gazdaság

Csányi Sándor: az OTP megfelelő tájékoztatást adott a devizahitelekről

A pénzintézet pénteki közgyűlése után válaszolt az Azénpénzem.hu kérdéseire Csányi Sándor elnök-vezérigazgató és a jogi igazgatóság ügyvezető igazgatója, Csere Bálint. Többek között arról kérdezték a két vezetőt, hogyan látják a Kúria legutóbbi döntését devizahiteles ügyben.

Nagy fordulat devizahiteles ügyben, a Kúria testülete döntött
Lesznek olyan tipikus esetek, amikor a kezdeti árfolyamon kell elszámolni az adóssal.

A Kúria a döntéssel tulajdonképpen a bankokra tette a bizonyítás terhét azzal kapcsolatban, hogy megfelelő volt-e az árfolyamkockázattal kapcsolatos tájékoztatás. Ha nem, akkor a szerződés semmis.

Csányi Sándor a szakportálnak, kijelentette, az OTP Bank nemcsak megfelelő tájékoztatást adott, hanem a legtöbb esetben próbálta rábeszélni az ügyfelet a forinthitelre, és ebből sok esetben majdnem sértődés lett.

Csere Bálint hozzátette, nagy változást nem látnak a mostani Kúriai döntésben. Eddig is az volt a helyzet, hogy ha a tájékoztatás nem történt meg, vagy nem volt megfelelő, mindkét félnek lehetősége volt bizonyítania az igazát. Az OTP eddig egy ilyen tárgyú pert sem vesztett. A bíróságok mindig azt állapították meg, hogy megfelelő volt az OTP tájékoztatása. Hozzátette, nem látnak változást, korábban is így volt. A Kúria most is megerősítette, hogy mindig egyedi bírósági ügyek vannak, és mindig a konkrét hitelszerződés megkötésének körülményeit kell figyelembe venni. Ezért azt is mondta, hogy általánosságban nem fog iránymutatást adni a bíróságoknak arról, hogy mi volt a helyes tájékoztatás. Ezt minden perben külön kell eldönteniük a bíróknak.

Ha kíváncsi, mit mondott Csányi Sándor a Nemzeti Kötvénnyel kapcsolatban, illetve az azonnali átutalás rendszeréről, kattintson!

Az OTP minden idők legynagyobb eredményét érte el tavaly:

Az OTP 219 forint osztalékot fizet a részvényeseknek
Csányi Sándor szerint minden idők legjobb eredményét érték el.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik