Pénzügy

A devizaadósok már csak magukra számíthatnak

kovacs-levente(210x140).jpg (kovács levente)
kovacs-levente(210x140).jpg (kovács levente)

A bankrendszer nem számít arra, hogy ismét szerteágazó adósmentő intézkedéseket hozna a kormányzat a korábban devizahiteleik miatt bajba került ügyfelek érdekében.

Azzal számolunk, hogy a korábbi jogi kereteken amúgy is túlnyúló magyar jogalkotás lezártként kezeli az ügyet

– mondta a Magyar Időknek Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára. Ezt a bankok érdekvédelmi szervezetének álláspontja szerint az is alátámasztja, hogy az Európai Unió bíróságának az ügyben hozott legutóbbi döntése összhangban van a korábbi Kúria-állásfoglalással, új szempont nem merült fel.

Kovács Levente szerint akik hittek a kormánynak és együttműködtek a bankjukkal, azok érdemi és jelentős segítséget kaptak.

Még mindig nem késő együttműködni és a hitelezővel közösen megoldást találni a pénzügyi nehézségekre. Ám az eszközkezelőhöz hasonló bőkezű állami és banki támogatásra a továbbiakban már nem lesz mód

– hangsúlyozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik