Gazdaság

Még drágább lett a nyugdíjasok megélhetése

A legfrissebb inflációs adat szerint márciusban a vártnál nagyobb, 3,7 százalékos volt az infláció. Ezen belül is átlagosan 3,6 százalékkal drágultak a nyugdíjaskosárba tartozó termékek és szolgáltatások, figyelt fel rá az Mfor. Az első negyedév egészét nézve pedig a nyugdíjas inflációs 3,16 százaléknál jár.

Még szembetűnőbb a különbség, ha a nyugdíjasok fogyasztásában meghatározó élelmiszereket nézzük. Ezek körében három hónap alatt átlagosan 4,93 százalékkal emelkedtek  az árak. Ez azt jelenti, hogy annak a nyugdíjasnak, aki a rendelkezésre álló jövedelméből nagyobb hányadot fordít élelmiszerre mint sorstársai, még nagyobb inlációval kellett szembenéznie, állapítják meg. Utalnak arra is, hogy az ország különböző pontjain tapasztalt más-más árak miatt is lehet eltérés a kosárértéknél.

Nyugdíjkiegészítés jöhet

Mint ismert, az idősek ellátását év elején 2,7 százalékkal emelte a kormány javaslatára a parlament. Annak ellenére, hogy az idei évre az MNB is 3,1 százalékos inflációt becsült előzetesen. Az év eddig eltelt időszakában tehát jobban drágult a nyugdíjasok élete, mint amennyivel a járandóságuk emelkedett.

Ha ez a tendencia marad, kompenzáció jöhet. Attól függően, hogy az első nyolc hónap nyugdíjas inflációja kevesebb, vagy több mint 1 százalékponttal lesz magasabb, mint az idénre tervezett 2,7 százalék, visszamenőleg, novemberben egyszeri nyugdíjkiegészítésben részesülhetnek, utóbbi esetben pedig a különbözet be is épül a nyugdíjakba.

A portál számításai szerint idén a nyugdíjasok 22 ezer forintot kaphatnak kiegészítés, prémium és egyszeri juttatás (amely korábban Erzsébet-utalvány formájában érkezett) címén.

Kiemelt kép: Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik