Gazdaság

Még igazságtalanabb lesz a nyugdíjrendszer

A bérrobbanás után ketyeg a nyugdíjbomba.

Megjelent a kormányrendelet, amely a keresetek beszámításakor alkalmazandó valorizációs szorzót az idén megállapításra kerülő nyugellátásoknál meghatározza. 11,4 százalékkal nőtt a szorzó.

Ez hosszú távon áthidalhatatlan szakadékhoz vezet a nyugdíjaknál – írja a Pénzcentrum. A portál elemzésében elmagyarázza, miért fontos a valorizációs szorzó a nyugdíj-számításnál, és a következő években miért nem lehet már korrigálni a kezdőnyugdíj megállapításakor alkalmazott szorzóból adódó egyenlőtlenséget.

A lényeg, ha nő a szorzó, magasabb lehet a nyugdíj. A rendszer a bérek nem kalkulált emelkedése miatt ugyanakkor egyre igazságtalanabb azokkal, akik már korábban elmentek nyugdíjba.

Simonovits András nyugdíjszakértő azt mondta, a rendszer  méltánytalan, aminek oka az a ketősség, hogy miközben rögzítik a kezdő nyugdíj reálértékét, a kormánynak vonzóvá teszi a reálbérek erőltetett emelését.

Idén hiába állna meg a 2016 óta tartó bérrobbanás, a 2018 után induló nyugdíjak legalább 28 százalékkal magasabbak a 2017 előttieknél.

Ha lassulna a reálbéremelés, a járulékkulcsot kellene növelni, ami csökkentheti a nettó reálbéreket is, így végül a nyugdíjakat.

Megoldás az lehetne, ha a fokozatos csökkentenék a jelenleg 2 százalékos járadékszorzót (leegyszerűsítve a nettó átlagkereset és a szolgálati idő szorzata). Nyugdíjreform kellene, mert a már  létrehozott méltánytalan különbségeket az sem korrigálná, de a jelenlegi rendszer további igazságtalanságokat és hosszútávú veszteségeket okoz.

Ne rohanjon nyugdíjba, mert súlyos pénzeket veszthet
Egy-egy év rádolgozás busás bónuszt hoz mostanában, sokkal jobban megéri, mint nyugdíj mellett dolgozni.

Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik